fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Gyulay Zsolt zárta az iskolások olimpiai projektjét Cegléden
2012. május 7., 09:40
Több hetes, olimpiáról szóló eseménysorozat ért véget pénteken a ceglédi Várkonyi István Általános Iskolában. A TÁMOP keretében megvalósult projekt utolsó rendezvényének vendége Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke volt.
 

A kétszeres olimpiai bajnok kajakozó a saját tapasztalatai bemutatásával ösztönözte a diákokat a rendszeres testmozgásra, a sportos életmódra. Elmondta: a sportoló fiatalok sokkal jobban be tudják osztani az idejüket, másképp állnak hozzá a tanuláshoz, (ő maga négyes átlagú volt a középiskolában), de főleg sokkal sikeresebbek lesznek az életben, hiszen hozzászoknak, hogy a problémáik megoldását ne a szüleiktől várják, hanem saját maguk dolgoznak meg az eredményért – mondta el Gyulay Zsolt.

Fontos, hogy a fiatalok olyan példaképekkel találkozzanak, akik kemény fizikai munkával dolgoztak meg a sikerükért – mondta el Földi László. Cegléd polgármestere és a MOB elnöke négyszemközti beszélgetésén sportfejlesztési kérdésekről, illetve sportlétesítmények tulajdonjogáról is szót ejtett.
 
Gyulay Zsolt a Ceglédi Sportmúzeumba is ellátogatott, ahol a város sportéletének kiválóságaival, köztük négy olimpikonnal találkozott. Az alföldi város egyébként huszonkét olimpikont adott Magyarországnak, az idei nyári játékokon pedig valószínűleg újabb hárman szerepelnek majd a város szülöttei közül.

Ezt követően a Ceglédhez közeli Nyársapáton lévő go-kart pályán látták vendégül Gyulay Zsoltot, aki egyben a Hungaroring elnök-vezérigazgatója is. A nyársapáti pálya egyébként a folyamatban lévő fejlesztések nyomán az ország leghosszabb amatőr létesítménye lesz, a kibővített pálya avatását július elsejére tervezik.

(fidesz.hu)