fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Uniós tagságunk évente több mint ezermilliárd forintot jelent hazánknak"
2012. május 7., 16:02
Ha nem lennénk tagjai az Európai Uniónak, akkor nem nálunk adna munkát és megélhetést több tíz-, sőt százezer családnak az Audi, a Mercedes, az Opel, vagy éppen a Knorr-Bremse - jelentette ki Orbán Viktor Novák Előd és Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselők azonnali kérdésére adott válaszában hétfőn.
 

Az uniós tagságunk évente több mint ezermilliárd forintot jelent Magyarországnak – jelentette ki Orbán Viktor. Mint mondta, hazánk a belső piacon folytatott kereskedelem haszonélvezője, az exportunk több mint 76 százaléka irányul az unióba, importunk pedig 69,5 százalékban érkezik az EU-ból. Megkockáztatom: ha nem lennénk tagjai az Európai Uniónak, akkor nem nálunk adna munkát és megélhetést több tíz-, sőt százezer családnak az Audi, a Mercedes, az Opel, vagy éppen a Knorr-Bremse – szögezte le a kormányfő.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a határainkon kívül élő magyarokkal kapcsolatos nemzeti érdekek is jobban érvényesíthetők az unión belül. Megjegyezte, hogy emellett hazánk „keleti nyitást hajtott végre, miután a nyugati integrációs munkát elvégeztük”. Miért állnánk egy lábon, hogyha két lábon is állhatunk? – tette fel a kérdést. Úgy fogalmazott, Magyarország érdeke a keleti nyitás politikájának sikerre vitele; szavai szerint ebben lemaradtunk mások mögött, de igyekszünk felzárkózni.

Orbán Viktor viszontválaszában rámutatott: a felmérések azt mutatják, hogy Magyarországon az emberek nem kívánnak kilépni az unióból. Az elmúlt nyolc évben a többi közép-európai országhoz képest nem tudtuk kihasználni a csatlakozás előnyeit, de ezért nem az unió a hibás – szögezte le. A kormányfő aláhúzta: azért dolgoznak, hogy ezeket a lehetőségeket a jövőben a mindenkori magyar kormány ne szalassza el.

"A Fidesz a középosztály kezében fogja tartani a hatalmat"

Oligarchák nincsenek, és nem is lesznek a nemzeti együttműködés rendszerében – válaszolta Orbán Viktor Karácsony Gergelynek (LMP). A mi felfogásunk szerint oligarcha az a milliárdos, aki közvetlen politikai hatalmat is kíván szerezni a gazdasági súlya mellé, s az ország fontos ügyeinek eldöntését is saját hatáskörébe akarja vonni – mondta el a kormányfő.

A miniszterelnök szerint ennek több módja is van; elfoglal például egy pártot, megválasztják pártelnöknek, vagy miniszterelnökké választják, s egy adott parlamenti többség támogatásával egy kézbe kerül a milliárd és a politikai hatalom. A Fidesz ezt ellenzi és visszautasítja, lehet, hogy ez más pártoknál elfogadott. A Fidesz a középosztály kezében fogja tartani a hatalmat, a középosztály nevében gyakorolja, s ezt fogja tenni a jövőben is – fűzte hozzá Orbán Viktor.

A kormányfő hangsúlyozta: nagytőkések Magyarországon is vannak, mint a piacgazdaságban, és vannak nagy vagyonnal rendelkező vállalkozók is. Mi azt szeretnénk, ha minél több nagytőkés, minél több középosztályhoz tartozó sikeres ember, és minél kevesebb szegény ember lenne hazánkban. Ehhez sikeres vállalkozásokra van szükség. A nemzeti együttműködés rendszerében oligarchák nincsenek, de a magyar nagytőke képviselői ott vannak – húzta alá a kormányfő.

Viszontválaszában Orbán Viktor elmondta, szokott kinevezni állami beosztásba is olyan embereket, akik korábban jelentős gazdasági szerepet játszottak. Ez helyes, feltéve, ha jól végzik a munkájukat. Ezt várjuk el tőlük, és azt, hogy tartsák be a törvényt – tette hozzá. Magyarországnak szüksége van nagy magyar vállalatokra, nagytőkésekre, vállalkozókra, mert különben mindent a külföldiek fognak elvinni. Ön valójában, mikor a magyar tőke ellen beszél, labanc-politikát folytat, amit én elutasítok –  válaszolta a kormányfő Karácsony Gergelynek.

Orbán Viktor arra kérte az LMP-s politikust, ha bármilyen, az állam környékén zajló gazdasági tevékenységgel kapcsolatban bármilyen jogsértésről tudomása van, akkor kötelessége a jogi eljárások megindítása.

„Az egyenruhás bűnözést nem fogadjuk el Magyarországon”

Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő idézte a miniszterelnök 2010-ben tett kijelentését, miszerint két hét alatt fognak rendet tenni az ország „reménytelen” pontjain. Az ellenzéki képviselő szavai szerint az azóta eltelt két év alatt a helyezet tovább romlott. Mirkóczki Ádám kitért az elmúlt hetekben történt legsúlyosabb bűncselekményekre is.

Orbán Viktor viszontválaszában arra kérte mindazokat, akik figyelemmel kísérik az országgyűlés munkáját, hogy ne hallgassanak az ellenzékre. A helyzet kétségkívül nehéz, de sohasem reménytelen – jelentette ki a miniszterelnök hozzátéve, nem fognak belenyugodni abba, hogy Magyarországon a helyzet reménytelen legyen, azért fognak dolgozni, hogy ne állhasson elő ilyen állapot.

A kormányfő emlékeztetett, a kormány véget vetett annak a korábbi tarthatatlan gyakorlatnak, hogy bűnözőket szociális vagy etnikai alapon mentegetni lehessen. A bűncselekmény, az bűncselekmény. Tudom, hogy önök nem örülnek neki, de hangsúlyt helyezünk arra, hogy a rendfenntartás állami feladat, ezért az egyenruhával nem lehet visszaélni. Az egyenruhás bűnözést nem fogadjuk el Magyarországon – szögezte le Orbán Viktor.

Kiért rá, jelentősen szigorították a Btk.-t, amelynek hamarosan megkezdődik általános vitája, ahol az ellenzék javaslatait a parlament elé terjesztheti; és egyúttal arra kérte az ellenzéket, éljenek ezzel a lehetőséggel.

Az erőszakos bűncselekmények visszaszorítása érdekében bevezettük a három csapás törvényt, amely 2010. júliusában életbe lépett, a rendőrök létszámát pedig 3285-tel megnöveltük, ezért ma Magyarországon 37.370 rendőr dolgozik. Nem vagyunk még ezzel elégedetlennek, minden településen kellene lennie körzeti megbízottnak - ezt célul tűztük ki – , ott pedig, ahol a helyzet nehéz, megerősített rendőri egységeknek kell működniük a nagyvárosokban. Hozzátette, az elmúlt hetekben történt gyilkosságok elkövetőit a rendőrség órákon belül elfogta.

„Az emberi élet a legfontosabb dolog”

Mirkóczki Ádám viszontválaszában a Marian Cozma kézilabdázó ügyében hozott bírósági ítéletet kifogásolta.

Viszontválaszában a miniszterelnök úgy fogalmazott, négyszemközt azt mondaná, egyetért Mirkóczki Ádám véleményével, de nyilvánosság előtt ezt nem teheti meg. Ha Magyarország kormányfője bármely egyedi bírósági döntést kritika alá von, akkor nem jár el helyesen, mert az a képzet alakulhat ki, mintha a kormány nyomást kívánna helyezni az igazságszolgáltatásra. Ez nem áll szándékunkban, de nem azért, mert elégedettek vagyunk azokkal az ítéletekkel, amelyek születnek – mondta Orbán Viktor.   

Meggyőződésem szerint az emberi élet a legfontosabb dolog, ezért a mainál sokkal nagyobb védelmet érdemel – húzta alá a kormányfő. Hozzáfűzte, reméli, hogy a készülő Btk. kapcsán a jobbikos képviselő is támogatni fogja a kormányzat erőfeszítéseit.

„Ne becsüljük le az elvégzett munkát!”

Semmit sem szeretnék jobban, minthogy Magyarország és az egész európai gazdaság abban a helyzetben lenne, hogy lemondhatnánk az év közben történő adómódosítások legkevésbé sem kívánatos gyakorlatáról – reagált Orbán Viktor Vágó Gábor; „Történelmi csúcson a cégfelszámolások…” kezdetű kérdésére.

A miniszterelnök azt javasolta az ellenzéki képviselőnek, hogy tájékozódjon a nemzetközi gazdasági életben, és látni fogja, hogy „olyan időket élünk, amikor erre vonatkozó ígéretet felelősséggel tenni nem lehet”. Hozzátette: az egész európai gazdaság olyan „felfordult állapotban van”, hogy egyetlen kormány sem engedheti meg magának, hogy lemond évközi módosítások lehetőségéről. „Ezt ne kérje tőlünk!” – fogalmazott a kormányfő.

E tárgyban sokat tettünk, de nem eleget – vélekedett, hozzátéve: közösen alkottunk törvényt arról, hogy 10 százalékra csökkentjük a kisvállalkozások társasági nyereségadóját, eltöröltünk tíz kisadót, együtt döntöttünk a Széchenyi Kártya kiszélesítéséről és az Új Széchenyi Tervről, valamint a bürokráciát csökkentő lépésekről. „Ne becsüljük le az elvégzett munkát!” – hangsúlyozta.

A kormánynak újabb és újabb bürokráciacsökkentő csomagokkal kell előállnia

A tények azt mutatják, hogy a kormánytöbbség határozottan kiállt a hazai kisvállalkozások mellett, mert úgy gondoljuk, hogy a magyar lehetőségeket elsősorban nekik kell kihasználniuk – fogalmazott Orbán Viktor. Ugyanakkor a miniszterelnök felhívta a figyelmet arra is, hogy a megszűnő vállalkozások egy része azért szűnik meg, mert adócsalás céljából hozták létre. Jó is, ha az ilyen vállalkozások megszűnnek Magyarországon – fűzte hozzá.

Viszontválaszában Orbán Viktor aláhúzta: a kormánynak újabb és újabb bürokráciacsökkentő csomagokkal kell előállnia. Ezeknek az lesz a célja, hogy a kis és középvállalkozások bürokratikus terheit csökkenteni tudjuk – hangsúlyozta.

„Ha szélesebb lehetőséget kapnánk, el is tudnánk járni”
 
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) vezetőit nem a kormány nevezi ki, ön tévedett – jelentette ki Orbán Viktor Novák Előd azonnali kérdésére reagálva. Hozzátette: a mai magyar jogi helyzet szűkre szabja a kormány betekintési és cselekvési jogosítványait. Ha szélesebb lehetőséget kapnánk, el is tudnánk járni – szögezte le.

Helyes lenne megkövetelni a Tisztelt Házban azt, amit az embertől otthon meg szoktak követelni: bárki, aki mások itt jelen nem lévő hozzátartozóiról, szüleiről beszél, akkor adja meg a kötelező tiszteletet – szögezte le a miniszterelnök viszontválaszában, a jobbikos képviselő szavaira reagálva.

(fidesz.hu)