fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az ingatlaneladásból befolyó bevételből fejleszt a HM
2012. május 11., 12:25
A magyar honvédség technikai fejlesztésére fordítja a honvédelmi tárca a felszabadult ingatlanok értékesítéséből befolyó összegeket - mondta Hende Csaba szakminiszter pénteken újságíróknak, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) ünnepi állománygyűlése után.

A tárcavezető felidézte, jelentős létszámcsökkentést hajtottak végre a honvédség és a Honvédelmi Minisztérium (HM) vezetésénél az elmúlt időszakban, aminek következtében 1200, zömében budapesti beosztás szűnt meg. Az intézkedés miatt több objektum is felszabadul. A KNBSZ-re kitérve azt mondta, a katonai felderítési és az elhárítási terület fúziójával létrejött szervezetnek az új központjáról még folynak az egyeztetések.

A létszámcsökkenés, a katonai titkosszolgálatok összevonása, valamint a HM által végzett felülvizsgálatok után felszabaduló ingatlanokat a tárca az egyik saját cégén keresztül nyilvános árveréseken értékesíti, az így befolyó pénzt pedig a honvédség technikai fejlesztésére kívánják fordítani - részletezte Hende Csaba. A titkosszolgálatok felügyeletét érintő esetleges átalakítást firtató kérdésre azt válaszolta, szerinte nehezen volna elképzelhető, hogy a KNBSZ ne a honvédelmi miniszter felelősségi körébe tartozzon.

(MTI - fidesz.hu)