Lukács Csaba: Bevallom, amikor a Ceausescu-rendszer legsötétebb éveiben lopva, halkan elénekeltük ezt (jó esetben csak egy hatalmas verést, rosszabb esetben kényszermunkát vagy börtönt kockáztatva érte), nem gondolkodtunk azon, hogy mekkora nyomot hagy a zenetörténetben, vagy netán szövege megfelel-e kényes ízlésű budapesti ítészeknek.

(...)

Sokat járok a világban, többször volt alkalmam meghallgatni távoli országok himnuszait. Soha nem jutott eszembe arról gondolkodni, mennyire jó a dallam vagy a szöveg, inkább meghatódva és picit talán irigykedve néztem, ahogy szívre tett kézzel éneklik, arcuk kivirul, láthatóan nagyon sokat jelent nekik ez valahol legbelül.