fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Összeférhetetlen a polgármester tisztsége azzal, hogy jogerősen elítélték
2012. május 25., 09:36
A dombóvári képviselő-testület csütörtöki, zárt ülésén úgy döntött, Szabó Loránd független polgármester tisztsége összeférhetetlen azzal, hogy jogerősen elítélték.

A döntésről Kerényi Zsolt (Fidesz-KDNP) alpolgármester tájékoztatta az MTI-t, egyben azt is közölte, hogy Szabó Loránd nem vette át a helyszínen a határozatot. A fideszes többségű testület egy háromtagú eseti bizottság vizsgálata után mondta ki az összeférhetetlenséget, mert Szabó Lorándot a Kúria 2012. januárban felbujtóként elkövetett sikkasztás miatt jogerősen két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, egyben előzetes mentesítést adott számára. A polgármester azzal követte el a bűncselekményt, hogy 2003-ban és 2004-ben testületi felhatalmazás nélkül utasította a hivatal pénzügyi vezetőjét 211 millió forint átutalására önkormányzati cégeknek.
   
Nagy Roland, a testület Fidesz-frakciójának vezetője a csütörtöki ülés után az MTI-nek azt mondta: a bizottság a jogszabályokra, ügyvédi állásfoglalásra és saját erkölcsi megítélésére hagyatkozva állapította meg az összeférhetetlenséget. A frakcióvezető közlése szerint a testület határozatot hozott arról is, hogy Szabó Loránd május 29-től június végéig szabadságát tölti. Mint mondta, a munkáltató, a képviselő-testület meghatározhatja a polgármester éves szabadságolási tervét, amitől a város vezetője negyven százalékban eltérhet.

(MTI-fidesz.hu)