fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
21200 mosoly Pusztaottlakán a Fideszes Gyermeknapon + videó
2012. május 30., 11:38
Békés megye egyik legkisebb falujában - Pusztaottlakán - a környék legnagyobb gyereknapját rendezték meg. A helyi fideszesek által indított kezdeményezéshez rendkívül sokan csatlakoztak. A rendezvény lebonyolításában több mint 300 Fideszes és szimpatizáns működöt közre. A 7000 adag krumplipaprikás hozzávalóit, illetve közel ugyanannyi palack ásványvizet a támogatók gyűjtötték össze a gyerekek számára. A rendezvény támogatói között a helyi vállalkozók mellett a Békés-Csanádi Szent György Vitézi Lovagrend is feladatot vállalt.

Május 28-án 20.000 kilátogatónál is többen szórakozhattak teljesen ingyenesen.  A családok számára az önkéntesek  ingyenes buszjáratokat szerveztek, hogy a megye több településéről Pusztaottlakára tudjon menni, aki esetleg ezt nem engedheti meg magának. A gyerekeket kézműves foglalkozások és ügyességi játékok várták, s az ezeken való részvétel pontokkal és ajándékkal járt.

Az igazán játékos kedvű lurkók ugrálóvárazhattak, kipróbálhatták az óriástrambulint, a rodeóbikát, de íjászkodhattak is, szintén térítésmentesen. A park helyi adottságaiból kifolyólag sokan lovagoltak, pónilovaztak, lovaskocsikáztak, állatokat simogattak. A nap különlegessége volt a sok-sok mesefigura, azaz a jelmezekbe bújt aktivisták, akik örömmel vállalták a fotózkodást, s türelmesen állták a „rajongók” visszaverhetetlen „rohamait”.

A LikeFest Kupa névre keresztelt crossverseny pedig már csak hab volt a tortán, illetve Ganxsta Zolee, Harsányi Levente, Sípos Tímea és Bánfi Zsolt versenye a program egyik csúcspontja volt. A bohócok műsora a legkisebbeket szórakoztatta a legjobban, SP és Tóth Gabi pedig a tiniket varázsolta el leginkább. Pünkösd, hétfőjén senkinek nem kellett hazamenni, amiatt mert nem maradt 300 Ft egy játékra, egy krumplipaprikásra vagy egy palacsintára, vagy mert szomjas lett.

Míg a krumplipaprikásból közel 7000 adag fogyott, az ásványvízből mintegy 4500 palackot váltottak ki pontokra, a lufiállatkákból 3000-t hajtogattak a bohócok, a pattogatott kukoricából 500 adag talált gazdára ingyenesen, a palacsintasütő nem állt meg a megígért 500 darabnál, több mint 1000 készült a nap végéig, Gerhard Stengel jóvoltából pedig 2000 Kinder tojással lepték meg a házigazdák a gyerekeket a sok kisebb-nagyobb ajándék mellett.

Kapni jó, de adni még nagyobb öröm – tartja a mondás, s bizony ennek sokan igyekeztek is megfelelni, hiszen a rendezvény meghirdetett karitatív céljait nagyon sokan támogatták azzal, hogy magukkal hozták megunt, de még használható játékait. A plüssállatok, könyvek, egyéb apróságok a következő napokban találnak gazdára. Az eredeti szándéknak megfelelően a megyében működő három kórházi gyermekosztály kisbetegei szórakozhatnak velük hamarosan.

Móka, kacagás, hálás gyermekmosoly: ez volt a szervezők jutalma. Ennél nagyobb köszönet nem is kellett a Fidesz-aktivistáknak, a szimpatizánsoknak, a segítőknek és a LikeFest Park dolgozóinak, akik ugyan fáradtan, de boldogan zárták a pusztaottlakai gyermeknapot. A szervezők ezúton is köszönik azoknak, akik támogatták a rendezvényt.

(fidesz.hu)