fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Ferencváros: egyházfők és kerületvezetők egy asztalnál
2012. május 31., 15:58
Ferencváros Önkormányzata kiemelt partnerként tekint a kerületben jelenlevő egyházakra. Nagyra értékeli szolgálatukat, amellyel hozzájárulnak ahhoz, hogy egyházi közösségük tagjai, illetve a közösségükkel kapcsolatba kerülők teljesebb emberré váljanak. Ennek szellemében – hagyományteremtő céllal – hívta össze az Egyházi kerekasztal ülését dr. Bácskai János polgármester csütörtökön. Az Egyházi kerekasztal ülésen a ferencvárosi székhellyel rendelkező, illetve a kerületben működő, itteni illetékességű, az Országgyűlés által elismert, mintegy 15 egyházi közösség lelkészei és világi vezetői, valamint önkormányzati képviselők vettek részt.

A kerekasztal célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az egyházak és az önkormányzat tevékenységeit. Dr. Bácskai János polgármester elsőként ismertette a korábbi metódust az egyházak támogatására és az együttműködésre vonatkozóan. Az elmúlt években is szép eredményekkel büszkélkedhetünk – mondta a kerület vezetője - hiszen például kulturális téren a templomi koncertek, a Pünkösdi Virágünnep templomi rendezvényei, az idén 9. alkalommal megrendezett Református Zenei Fesztivál, melynek továbbra is Ferencváros ad otthont, az iskolások karácsonyi templomi koncertjei stb. – ezek mind népszerű és sokakat vonzó programok. Ezt az eddig is meglévő sikeres együttműködést kívánja a Ferencvárosi Önkormányzat a jövőben még sokrétűbbé és szervezettebbé tenni. Közös érdek ugyanis, hogy előre letisztázott koncepció, átgondolt és összehangolt program mentén működjenek az egyházi és világi szolgálatok, szolgáltatások a kerületben.

A polgármester hangsúlyozta, hogy lehetőség szerint anyagi és minden egyéb eszközzel támogatni kívánja őket, cserébe az egyházvezetők együttműködésükről biztosították az önkormányzatot az információk megosztásában. A résztvevők látnak arra lehetőséget, hogy az önkormányzaton és az egyházi szervezeteken belül folyó bűnmegelőzés és drog-prevenciós programok, a fiatalok és nők védelméért tett erőfeszítések és a szociális és egészségügyi szolgáltatások a jövőben ne egymás mellett, hanem egymásra támaszkodva, egymást kiegészítve valósuljanak meg.

Az egyházvezetők nyitottak voltak, hogy átadják azt a szakmai tapasztalatot, amelyet elsősorban a karitatív tevékenységeik során például a hátrányos helyzetű gyermekek vagy az idősek megsegítéséért tesznek, az önkormányzat állandó megjelenési lehetőséget biztosít a kerületi sajtóban az érintetteknek. Az egyházvezetők a megbeszélésen elmondták, nagyra értékelték, hogy megismerhették egymást. Kiemelték, hogy nekik nem érdekük a hívők kisajátítása, ők is azt szeretnék, ha Ferencváros olyan kerület lenne, ahol fontosak a keresztény és más vallási hagyományok ápolása, és ahol önállóan, de mégis egymással összhangban tudnak működni az egyes szervezetek. A közös célok elérése érdekében az önkormányzat a jövőben rendszeresen összehívja az Egyházi kerekasztalt.

(fidesz.hu)