fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Újabb munkahelyek Szombathelyen
2012. június 6., 13:03
Egymilliárd forinttal támogatja a magyar állam és az Európai Unió az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében a tengelykapcsolók gyártásával foglalkozó LuK Savaria Kft. munkahelyteremtő beruházását, az erről szóló szerződését a sajtó nyilvánossága előtt írták alá szerdán Szombathelyen.

A 15 milliárd forint értékű fejlesztés részeként felépül egy 20 ezer négyzetméter alapterületű gyártócsarnok, amelybe 2013 végéig új technológiát jelentő korszerű gépeket, köztük egy 630 tonnás automata présgépet telepítenek - mondta a szerződés aláírása előtt tartott sajtótájékoztatón Reining Michael, a szombathelyi LuK Savaria ügyvezető igazgatója. A 3,7 milliárd forintból megépülő új gyártócsarnokban az egyre bővülő sajtolóüzem mellett a hőkezelés berendezései, illetve a szerszámgyártás kap helyet. A fejlesztésnek köszönhetően 2012-ben 200 új munkatárs felvételére nyílt, illetve nyílik lehetőség, 2014 végéig pedig további 500 új munkahelyet teremtenek. Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint az idén a fizikai létszámot bővítik, gépi forgácsolókat, szerszámkészítőket és lakatosokat vesznek fel, de keresnek gépészmérnököket is.
   
Az aláírási ünnepségen Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere kiemelte: a város számára nagy jelentőségű a magas technológiai igényű beruházás, fontosak a tervezett munkahelyek, valamint az is, hogy Szombathely ezzel a magyarországi járműipari gyártóközpontok sorába kerül.
   
Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) a Vas Megyei Közgyűlés elnöke azt mondta: visszaigazoltnak látja azt a munkát, amelyet a korábbi években a megye oktatási, szakképzési rendszerébe fektettek, hiszen ha nem lenne megfelelő képzettségű szakember a térségben, egy ekkora fejlesztésnek sem lenne értelme.
   
A LuK 1997-ben kezdte meg termelését szombathelyi üzemében, árbevétele tavaly elérte a 460  millió eurót. A cég termékeit a BMW,  Audi, Ford, Fiat, Peugeot, Mercedes, Isuzu, Opel és Hyundai autókba építik be.

(MTI-fidesz.hu)