Ha a nemzetközi kritikákat olvassuk, olykor azt tapasztaljuk, mintha vezényszóra készülnének. Miközben úgy tudjuk, sokszínű a véleménypaletta, egyes ügyekben ugyanaz jelenik meg mindenhol, differenciálatlanul – jelentette ki Wolfgang Schüssel. A Magyarország elleni kritikákkal kapcsolatban úgy fogalmazott: „ezek nagy része túlzó volt, nem volt fair”. Az egykori osztrák kancellár rámutatott, a nemzetközi aggodalmakat nem a Fidesz és Orbán Viktor, hanem a Jobbik megjelenése váltotta ki. Számomra viszont éppen a Fidesz a garanciája annak, hogy ennek a jobbos, gyakran ízléstelen szélsőségnek nem jut szerep – tette hozzá. A szélsőjobboldali pártok megjelenésével kapcsolatban hansúlyozta: „egy sor frusztráció, csalódás van az emberekben a hagyományos középpártokkal szemben, ezért fordulnak a szélsőségek felé, egyáltalán nem ideológiai megfontolásból".
A politikus az alaptörvénnyel összefüggésben leszögezte: helyesnek tartja a családok védelmének előtérbe helyezését, valamint a keresztény gyökerek említését. Az adósságplafont, ha rajtam múlna, azonnal betenném az osztrák alkotmányba. A szociáldemokraták és az ÖVP is szeretné egyébként, de rendre megbukik az ötlet az ellenzék ellenállásán – húzta alá Wolfgang Schüssel.
A teljes interjú a Heti Válasz 2012. június 7-i számában olvasható.
Cikk: | El kell szakadni a korábbi kabinetek megoldásaitól |