fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hulladékgazdálkodási rendszer épül Mosonmagyaróvár térségében
2012. június 7., 15:08
Mintegy 3,7 milliárd forintból épül ki Mosonmagyaróvár és térsége szilárdhulladék-gazdálkodási rendszere - hangzott el a csütörtöki projektindító rendezvényen.

A 2,8 milliárd forint uniós forrásból, illetve a működtetés jogát tizenöt évre elnyerő Rekultív Kft. által fizetett félmilliárdos koncessziós díjból, valamint a 71 tagtelepülés önrészéből finanszírozott rendszernek 2013 első negyedévére kell kiépülnie. Ezt követően indulhat a szelektív gyűjtést támogató hálózat próbaüzeme.
   
Árvay István mosonmagyaróvári alpolgármester (Fidesz-KDNP), a Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás elnöke az MTI-nek elmondta: a 105 ezer embert ellátó rendszer része a mintegy 1,4 milliárd forintból megépülő jánossomorjai lerakó. Az összegből egy, a mostanit kiváltó, annál jóval hatékonyabb hulladékválogató sort, egy hulladékaprítót szereznek be, valamint megépíttetik az ezeket befogadó két épületet.
   
A projekt tartalmazza emellett tíz hulladékudvar és 166 hulladéksziget kiépítését; utóbbiak négy, a városokban egyenként 1,5, más településeken 1,1 köbméteres konténerből állnak.
   
Azt is vállalták, hogy 25 ezer szeletív hulladékgyűjtőt osztanak ki a lakosoknak. A 60-240 literes edényekből minden olyan háztartás kap, amelyben egynél többen élnek - áll a projektről kiadott sajtóanyagban, amelyből az is kiderül: a projekt lezárásának határideje 2013. június 30.

(MTI-fidesz.hu)