Boros Imre: Érdemes kiértékelni a tanulság miatt két ellentétes esetet, a görög és a spanyol jegybank példáját. Mindkét ország tagja az eurózónának, ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk. Ismert, hogy a görögök eurózónába való belépése csak tetemes könyvhamisítással volt kivitelezhető. Ehhez szükség volt haszonelvű alapon működő, segítőkész nemzetközi pénzügyi szereplőkre és olyan jegybankra, amely a manipulációkat nem csak tűri, de részt is vesz azok alakításában. Szükség volt továbbá olyan középpárti uralmi elitre, amely mindezek felett szemet huny, sőt, bezsebeli az abból fakadó rövid távú előnyöket, a borítékolható bajt pedig szőnyeg alá söpri. Görögországban a bal és a jobb középpártja kapható volt erre. A korabeli jegybankelnök pedig érdemei elismeréseként átvehette az eurózóna központi bankjának alelnöki tisztét. Az előzmények ismeretében nem tűnik véletlennek, hogy a kormányzásból kibukott baloldali középpárt és váltópártja zokszó nélkül sorakozott fel nagykoalícióként hajdani bankmágusa mögé, aki ezúttal már „szakértő” miniszterelnökként állt a színen. Közös volt a bűn, közösen kell a nyomait is eltüntetni. Mindezt persze úgy, hogy a terheket természetesen az adófizetőkre zúdítják.