fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A VM üdvözli a géntechnológiai törvény módosítását
2012. június 12., 18:56
Ötpárti egyetértéssel, egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés a géntechnológiai tevékenységről szóló törvény módosítását, amely elősegíti a 2006-ban szintén ötpárti egyetértéssel elfogadott országgyűlési határozat céljának teljesítését: a környezeti és egészségügyi biztonság növelését - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium kedden az MTI-vel

Az Országgyűlés hétfőn 336 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a géntechnológiai tevékenységről szóló jogszabály módosítását, amelynek célja, hogy megőrizze Magyarország teljes GMO-mentességét a jövő generációk védelme érdekében.
   
A VM szerint az új szabályok biztosítják, hogy az Európai Unióban jelenleg engedélyezett géntechnológiával módosított növényeket (MON810 GM kukorica, Amflora GM burgonya), illetve az Európai Unió által a jövőben esetlegesen engedélyezendő újabb, géntechnológiával módosított fajtákat ne lehessen korlátok nélkül bevonni a köztermesztésbe Magyarországon.
   
A törvénymódosítás elsősorban a géntechnológiai tevékenységgel foglalkozókat, és az ezen a területen engedélyezést és ellenőrzést végző hatóságokat érinti. Fokozott védelmet biztosít a hagyományos és az ökológiai gazdálkodásból élőknek is. A törvénymódosítás fontos eleme a természetvédelmi területek és a génbankok kiemelt védelme - emeli ki a közlemény.
   
A módosítás elősegíti a gazdálkodók, a helyi közösségek, az önkormányzatok és régiók önrendelkezési jogának és vállalkozási szabadságának hatékonyabb érvényesítését azzal, hogy támogatja a GMO-mentes területek kialakítására irányuló alulról jövő kezdeményezéseket - mutat rá a szaktárca.
    
Egyben felhívja a figyelmet: kibővülnek az ellenőrző hatóságok intézkedési lehetőségei is, ha Magyarország területére illegális, azaz nem engedélyezett GMO-k kerülnek, vagy a már engedélyezett tevékenységeket nem az előírásoknak megfelelően végzik.
   
Magyarország, a közép-kelet-európai országok közül elsőként alkotta meg a géntechnológiai tevékenységről szóló törvényét.

(MTI-fidesz.hu)