Kína a békés fejlődés stratégiáját követi, óriási sikerrel. Épít az ősi stratégiára, amit a go játék és Szun-ce jelképeznek. Jó előkészítés, a körülmények teljes ismerete, alapos önismeret, az ellenfél megtévesztése, a peremek elfoglalása, az ellenséges koalíció megelőzése, a pszichológiai előny megszerzése, az ellenfél körbekerítése, a nyílt ütközet elkerülése felé tett lépések vezetnek győzelemhez. A nyugati stratégia épp fordított. Olyan, mint a sakk: minél gyorsabban túlerőre szert tenni, elfoglalni a közepet, jó pillanatban és közvetlen ütközetben döntő csapást mérni az ellenfél leggyengébb pontjára, egyeduralkodó szerepre szert tenni és ezt a feljövő újak megosztásával megőrizni.

Kissinger óvja Kínát attól, hogy letérjen a békés és harmonikus útról, megismételve Németország és Japán 100 évvel ezelőtti hegemón kísérletét. Amerikát is óvja attól, hogy századunkban Kína ellen használja a nyugati stratégiát: más időben élünk, Kína is más, mint az Egyesült Államok eddigi partnerei. Azt ajánlja, hogy a két hatalom együtt építse fel a „Csendes-óceáni Közösséget”, békés együttműködéssel. Bölcs tanácsok ezek.

A teljes publicisztikát a Heti Válasz csütörtöki számában olvashatja.