Arra a kérdésre, miért pont a pénteki napra hívták össze a Fidesz rendkívüli frakcióelnökségi ülését, Rogán Antal úgy válaszolt, ebben nem volt célzatosság, bár azt természetesen tudták, hogy aznap ülésezik az Európai Unió Pénzügyminisztereinek Tanácsa (Ecofin).
Magyarország jövője ma azon múlik, sikerül-e a munkahelyeket megvédeni, illetve új munkahelyeket teremteni – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője hozzátéve, „természetes és vitathatatlan”, hogy ma leginkább a munka világát erősítő javaslatokra van szükség. Úgy folytatta, az elmúlt két évben a kormánynak sikerült ezen a téren eredményeket elérnie. A szocialisták kormányzásának idején „rekordot döntött a munkanélküliség”, jelentős mértékben csökkent a foglalkoztatottak száma; ez a kormányváltással megváltozott, azóta nőtt a foglalkoztatottak száma – mondta Rogán. Rámutatott, azóta mélyült az európai gazdasági válság is, így további erőteljes, kézzel fogható intézkedésekre van szükség ezen a téren.
Az MSZP közfoglalkoztatással kapcsolatos kritikáira Rogán Antal úgy reagált, "az elmúlt nyolc évben sikeresen kellett volna kormányozni, nem pedig most kritizálni", mert az utóbbinak „nem nagyon van meg az alapja.” A másik két ellenzéki pártnak Rogán azt üzente, úgy látja, kissé ellentmondóak a véleményeik, de annak örül, van legalább egy ellenzéki párt, amelyik támogatja a Fidesz javaslatait.
Az biztos, hogy a minimálbér alacsony Magyarországon; annak valamilyen emelésére folyamatosan szükség van – szögezte le Rogán Antal. Utalt rá, a szocialisták programjában szerepel mindig a minimálbér csökkentése, amivel a frakcióvezető szavai szerint alapvetően rosszul járnak az emberek. Rogán ismertette, volt olyan javaslatuk, amely kifejezetten a minimálbéren foglalkoztatottak, például a képesítés nélküli dolgozók számára előnyös, például, hogy az 55 év felettiek, a 25 év alattiak mellett és a képzetlen munkavállalókra is terjesszenek ki kedvezményeket. Abban mindenki egyetért, hogy az 55 év felettiek veszélyeztetett korban vannak, könnyen elveszíthetik az állásukat; ezt védeni kell és támogatni a fiatalok munkához jutását – húzta alá Rogán Antal. Hozzátette, az utóbbi tekintetében jelentős kedvezményeket várnak a kormánytól. A képesítés nélkül dolgozók foglalkoztatását is könnyíteni kell – hívta fel a figyelmet.
Fontos, hogy akik nem érik el a nyugdíjkorhatárt, minél nagyobb számban dolgozhassanak, akik viszont elérik, kapjanak tisztességes nyugdíjat és nyugdíjba is tudjanak vonulni – jelentette ki a nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője. Úgy fogalmazott: ma azon kell dolgozni, hogy akik munkaképes korúak, azok minél nagyobb számban juthassanak munkához és munkahelyüket meg kell védeni.
Az önfoglalkoztatók tehercsökkentéseire irányuló javaslat kapcsán a frakcióvezető arról beszélt, hazánkban mintegy 410 ezer kényszervállalkozás működik, ezek számára valamilyen egyszerűbb adózási sémát kellene kialakítani.
Beszélt arról is, a 25-nél kevesebb főt foglalkoztató kisvállalkozások 6-700 ezer munkahelyet tartanak fenn Magyarországon, ezeknél dolgozik a versenyszféra munkavállalóinak mintegy egyharmada, ezért szükséges, hogy ezek adó- és bürokratikus terheit is mérsékeljék – alapvetően a munkaadói oldalt érintően.
Cikk: | Rogán: Itt az ideje, hogy a jövőre koncentráljunk + videó |
Cikk: | Rogán: Ez lesz az emelkedés költségvetése |
Cikk: | "A szocialisták által ásott gödörből együtt kell kimásznunk" + videó |