Az emelkedés költségvetésének tartja a 2013-as büdzséről szóló indítványt a Fidesz képviselőcsoportja - mondta múlt hétfői sajtótájékoztatóján Rogán Antal frakcióvezető, aki szerint a költségvetés ügyel arra, hogy a családoknak bevezetett kedvező támogatási rendszer és a kisvállalkozásoknak elindított adókedvezmények megmaradjanak, továbbá stabil keretet biztosít ahhoz, hogy a 2013-ban előttünk álló esetleges nemzetközi kihívásokat kezelni lehessen.
Pénteken, a Fidesz frakcióelnökségének rendkívüli ülése után, Rogán Antal ugyanakkor több, a munka világát érintő pozitív változtatást, a munkahelyteremtést és -megőrzést szolgáló intézkedést is "megrendelt" a kabinettől a jövő évi költségvetésben és adójogszabályokban.
Eszerint a kormánypárt védelmet kér a kabinettől az 55 év feletti, a 25 év alatti és a képzettséget nem igénylő munkakörben dolgozóknak, tehercsökkentést sürget az ötmillió forint alatti bevételű önfoglalkoztató mikrovállalkozásoknak, továbbá azt kéri, a kormány érvényesítsen területi elvet a beruházási adókedvezményeknél, a nehezebb helyzetben lévő régiókat segítve ezzel.
A frakcióvezető minderről tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt is, egyúttal kérte őt, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel együtt vegyen részt a hétfői frakcióülésen, és fejtsék ki a véleményüket, tudják-e támogatni ezeket az intézkedéseket.
Cikk: | Rogán: Itt az ideje, hogy a jövőre koncentráljunk + videó |
Cikk: | Rogán: Ez lesz az emelkedés költségvetése |