FIDESZ.HU > Sajtóanyagok > Közlemények Nyomtatás
Ablak bezárása
Újabb sikeres szerződésmódosítás
Létrehozva: 2012. június 26., 13:44

Hende Csaba honvédelmi miniszter és norvég partnere, Espen Bart Eide védelmi miniszter jelenlétében írták ma alá Oslo-ban a Honvédelmi Minisztérium Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal, valamint a Kongsberg Defence and Aerospace norvég hadiipari vállalat közötti, katonai URH rádiók beszerzéséről és szállításáról szóló, 2003-ban megkötött szerződés módosítását. A módosítás értelmében a jelenleg hatályos szerződésmódosításban meghatározott darabszámú rádiómennyiség hátralévő részét a korábbinál kedvezőbb ütemezéssel szállítja majd a norvég fél, így a – változatlan mértékű – magyar fizetési kötelezettségek hosszabb időtávon, arányosabban oszlanak majd el.

A magyar hadfelszerelési igényeknek megfelelő számú eszközök utolsó darabjainak szállítására és az utolsó részletek kifizetésére a szerződésmódosításban foglaltak szerint 2018-ban fog sor kerülni. A megrendelt rádiók darabszámának és a szerződés összegének változatlansága melletti futamidő hosszabbítás hónapokon át tartó tárgyalássorozat eredménye. A megállapodás egyben megnyugtató lezárása a két ország és a szerződő felek hosszú évek óta húzódó jogi és diplomáciai vitájának. (A norvég fél korábban pert indított a Honvédelmi Minisztériummal szemben, melyet a tárca 2011 őszén nyert meg, miután a választott bíróság elutasította a Kongsberg 27 millió eurós követelését.)

A szerződés módosításával egyidejűleg – az NGM és a Kongsberg által megkötött ellentételezési megállapodás módosításával – a norvég fél kötelezettséget vállal arra, hogy munkahelyteremtés és a hadiipar fejlesztése céljából másfél éven belül egy javítóbázist hoz létre a HM tulajdonában álló ArmCom hadiipari Zrt. bázisán. Hende Csaba honvédelmi miniszter a szerződés aláírását megelőzően kétoldalú megbeszélést is folytatott partnerével Espen Bart Eide norvég védelmi miniszterrel, akivel megvitatták a regionális együttműködés kérdéseit, értékelték a chicagói NATO-csúcs eredményeit, a NATO parancsnoki rendszer átalakítását, valamint szót ejtettek a NATO afganisztáni szerepvállalásának jövőjéről is.