fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Zavartalanul és biztonságban a Dunán
2012. június 27., 10:43
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata évek óta törekszik arra, hogy a Duna Római parti szakaszán evezősök és a motorcsónakosok között fennálló viszályokat megszüntesse, visszaállítsa az evezős sportoknak kedvező feltételeket. Sajtótájékoztatón jelentették be, ez év júniusától a rendőrséggel együttműködésben vízirendőr-közterületfelügyelő járőrszolgálat indul.

A Római part - mint Budapest egyik védett övezete - turisztikai, környezeti és sporttevékenységi szempontból is kiemelt szerepet tölt be a főváros életében éppúgy, mint a kerület életében is.  A verseny és szabadidős vízisportok gyakorlására, túrázásra szinte már csak a Római part és a Hajógyári öböl, mint kisebb terület, illetve Szentendrei Duna-ág az egyetlen alkalmas vízfelület.

A III. kerületi Önkormányzat az elmúlt években fokozatosan bevezette az állandó kerékpáros közterület-felügyeletet, az állandó parkőri szolgálatot, valamint polgárőrségi és a kerékpáros rendőrjárőr szolgálatot szervezett a part köztisztaságának, közrendjének a védelmére, az ide látogatók pihenésének, szórakozásának zavartalanságára érdekében. Ennek köszönhetően mára javult a part állapota, rendje. Az egyre aktívabb vízi sport- élet és a sokszorosára megnövekedett gyors és nagy vízkiszorítású motorcsónakok, jachtok, jet-ski-k megjelenése hathatósabb felügyeletet kívánnak azonban a vízfelületen is. A vízi rendészet lehetőségeinek korlátozottsága miatt az ellenőrzés üteme a vízen a partszakaszéhoz képest elmaradt. A vízirendőr-közterületfelügyelő járőrszolgálat létrehozásával mostantól az ellenőrzés itt is hatékonyabbá válik.

"A lakosság egészség-megőrzésre való felhívása az egyik fő feladatunk, mely csak akkor lesz hatékony, ha az emberek ezt megfelelő környezetben, a szükséges feltételek biztosítása és kellő biztonság mellett gyakorolhatják."  A  polgármester a sajtótájékoztatón  jelezte azt is, hogy kezdeményezi a kapcsolatfelvételt a túlparti IV. és a XIII. kerülettel az esetleges együttműködés miatt.

Bús Balázs országgyűlési képviselőként és a helyi érdekeket szem előtt tartó polgármesterként 2011 októberében törvénymódosító javaslatot fogalmazott meg dr. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkárhoz.  Ebben kezdeményezi a Római-parton egy 100 méter széles, evezősök számára fenntartott védősáv kialakítását, bójákkal történő kijelölését, továbbá a bójasor és a jobb part között a teljes motorcsónak és minden más, hullámkeltésre alkalmas egyéb vízi jármű forgalmának korlátozását.

A Duna Római parti és Szentendrei ága közkedvelt helyszín a vízi sportok kedvelőinek. A Római parton 10 egyesületnek, míg a közeli régióban 20-25 vízi sportot űző egyesületnek a tagjai keresik fel a Duna ezen szakaszát. A csónakházak és a sportklubok telkei egymást érik. Itt tanulnak a vízen közlekedni, és sporttevékenységüket itt kezdik meg a kisiskolás korú utánpótlás sportolók, akiknek még csekély a vízbiztonságuk. Az Óbudai Sportegyesület 2011 tavaszán és őszén nagy érdeklődés mellett bonyolította le gályás programját. Több mint 7500 fő III. kerületi gyermek vett részt a hajózáson óvodás korosztálytól a gimnáziumi tanulókig bezárólag. Ha nem is ennyi gyermek tanul evezni minden évben, akkor is bátran mondható, hogy a Római-parton évente több ezer gyermek ismerkedik meg a kajak-kenu sportág alapjaival. Továbbá számos olimpiai és világbajnok sportolónk is ezen a részen edzett és edz a mai napig.

Storcz Botond, a magyar kajakválogatott szövetségi kapitánya elmondta, hogy az érintett partszakaszt mintegy 2-3000 versenysportoló és szabadidős sportoló használja, a járőrszolgálati kezdeményezést az "ideális felé vezető útnak" nevezve.

Megerősítette, hogy a motoros járművekkel közlekedők sokszor jogosulatlanul, nem a szabályok szerint használták a Dunát, és reményének adott hangot, hogy ez a járőrszolgálat jelenlétével visszaszorul.

Tapasztalat szerint, ahogy a közúti forgalomban, itt is előfordul a közlekedési morált semmibe vevő és ezzel a békés evezősöket veszélybe sodró embertársaink felelőtlen magatartása. Talán ez, valamint  a motoros hajók hullámkeltése, ill. ezen vízi járművek veszélyes használata vezetett oda, hogy mára a kikapcsolódni és sportolni vágyók több ezres száma egyre fogy.  A járőrszolgálat fő feladata ezek ismeretében a közrend védelme, a víziközlekedés biztonsága, víziközlekedési balesetek megelőzése, bekövetkezett vízibaleset esetén mentési feladatok ellátása és nem utolsó sorban felvilágosító, oktató tevékenység lesz.

Berényi Attila, Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyeletének igazgatója elmondta, hogy  a közös járőrszolgálat célja elsősorban a megelőzés, a sportolók védelme, emellett pedig óvják a víz tisztaságát. Gondot fordítanak továbbá a partszakasz megóvására is úgy, hogy megakadályozzák az engedély nélküli parti létesítmények kihelyezését.

Barnácz István, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vízi rendészeti kapitányságának megbízott vezetője arról számolt be, hogy a vízi rendészet mintegy 700 kilométernyi folyamszakasz biztonságáért felel, ugyanakkor képtelenség minden folyamkilométeren jelen lenni, figyelmeztetni a fürdőzőket, kiszűrni a szabálytalanságokat. A közterület-felügyelet részvételéért és a motorcsónakért köszönetet mondott a kerületnek.  Célként jelölte meg, hogy a "klasszikus négyes", vagyis a fürdőzők, horgászok, evezősök és kisgéphajók "egymás mellett élhessenek" a nemzetközi nagyhajóforgalom mellett.  A kompromisszum a tragédiák elkerülése miatt elengedhetetlen - fogalmazott a kapitányság vezetője. 

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Strand- és kocsmakönyvtár a Fellini Kultúrbisztróban
Cikk: Live@edu - modern kommunikáció az iskolai életben