Simone de Beauvoir dogmája szerint „nőnek nem születünk, hanem azzá válunk”. A szexus a természetből ered, és pusztán két lehetőséget, férfit és nőt feltételez, a gender viszont a nyelvészetből származik, és három nemet jelöl: nőnemet, hímnemet és semlegesnemet. Mások megfogalmazásai szerint nem két nem létezik, hanem több: heteroszexuális és homoszexuális nők, heteroszexuális és homoszexuális férfiak, továbbá biszexuálisok és transzvesztiták. Az ideológia szerint a nem nélküli ember egyben ontológia nélküli is, mert e szerint nincs emberi természet, sem emberi lényeg. Ironikus, de a gender szó a generációra utal, tehát a természetes születésre, amit le akar bontani.

Ha a nő és férfi „össze van zárva” a házasság intézményében, akkor a nemi különbségekből kiinduló elmélet akarva vagy akaratlanul, szerintük mindenképpen, magát az elnyomást támasztja alá, igazolja azt.

A házasságon alapuló család szétrombolásával kívánják a nemeket megszüntetni, mert ha nem lesznek férfiak, akkor nem lesznek férfielőjogok, s ha nem lesznek nők, akkor nem lesz kit elnyomni, mert nem lesz olyan, hogy „nő”. A gyermeknemzés a nő legteljesebb magánügye lenne, amelyhez reprodukciós technikákat is igénybe vehetne bármilyen módon és formában.

A gender ideológia radikális követelései sokak véleménye szerint ellentétben állnak nemcsak a keresztény emberképpel, de a biológiai és antropológiai tényekkel, továbbá a társadalmi közjóval is. A radikális feministák arra törekszenek, hogy a nők tudatában dekonstruálják az anyaságot és a hitvesi identitást, valamint azt, hogy a nő és a férfi kölcsönösen kiegészíti egymást, holott ez a női identitás alapja. Ha pedig a női identitás és hivatás összetevőit lebontjuk egyszerű szociális szerepekre, ezeket könnyen át tudják alakítani a szo­ciális konstrukciókra és sztereotí­piákra („helyes szexuális orientációra”, mely az egyén önrendelkezési joga). Így az ember megszűnik személyként és alanyként létezni.

A mai család nyitott a gyermekáldásra, míg a gender felfogás alapján a biológiai szaporodást egyéb technikákkal lehetne megvalósítani. A házasságnak és a családnak antropoló­giai alapjai vannak, és az anyai szerepet sem „eljátssza” az a nő, akinek gyermeke van, hanem egyszerűen „anya” azon ténynél fogva, hogy gyermeke van. Ez a kapcsolat teszi őt ugyanis anyává. A gyermeknemzés nem választható el a nemi különbségektől, amelyen a házasság is – egyik előfeltételként – nyugszik. Ezek olyannyira összetartozó fogalmak, hogy egyik a másik nélkül nem ugyanaz. A gyermeknek pedig joga van családba születni, amelyben van apa és anya is, mert ez biztosítja az egészséges személyiségfejlődést.

Az, hogy minden ember egyenlő, nem jelenti, hogy minden érzelmi kötődés alkalmas arra, hogy párkapcsolat, házasság vagy család alapja legyen. Bizonyos élethelyzetek érzelmi viszonyai nem jelenthetik a házasság vagy a család intézményének alapját, és nem szolgálhatnak viszonyítási pontként. A működőképes házasságnak és családnak objektív és egyetemes tulajdonságokra kell épülnie.

A teljes publicisztikát a magyarhirlap.hu-n olvashatja.