Domonkos László: A romlottságnak, a cinizmusnak számtalan alakváltozata létezik Magyarországon, az elmúlt öt-hat évtized során különösen imponáló gazdagságban és változatossággal. Mégis: jószerével szinte példátlan az úgynevezett kisember elképesztő elrothadása, ha úgy tetszik, a szürke eminenciások balkanizálódása, elzüllése, totális eljellemtelenedése. Cs. úr cseppet sem szemrevaló, terebélyes felesége alig leplezett gyűlölettel és megvetéssel méreget olykor a lépcsőházban (köszönésről természetesen szó sem lehet), de legalább nyílt, a nők gazdagabb és árnyaltabb érzelmi életéről őszintébben árulkodó módon nyilvánul meg irányomba – irányunkba – , Cs. úr viszont az életművészetnek hitt eszménytelenség, az ubi bene, ibi patria harmadik emeleti változatában gátlástalan magabiztossággal tobzódva, a legeslegfontosabbat: az emberlét alapját, az eszményeken alapuló tisztességet, a hitet, a morál tényét, a kanti kategorikus imperativusz élő valóságát orozza el. Mosolyogva, békésen, megnyugta­tóan, halálos kórt terjesztve.