fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Magyar Nemzet: átalakítások a keleti nyitás jegyében
2012. július 2., 08:26
Hárommilliárd forintot kér a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a jövő évi költségvetésből a keleti gazdasági kapcsolatok fejlődését szolgáló kereskedőházak rendszeréhez, amelynek központi szervezete és az első, azerbajdzsáni kirendeltsége a tárca reményei szerint már ősszel létrejöhet - írta a Magyar Nemzet hétfőn.

A lapnak Nagy Róza, a tárca közigazgatási államtitkára elmondta, hogy a kormány szerdán tárgyalja első olvasatban a kereskedőházakról szóló elképzelést. Eszerint budapesti központtal létrehoznának egy kis létszámú részvénytársaságot, amelynek tulajdonosa az NGM, illetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara lenne. A központ kapcsolatrendszerét felhasználva építhetnék ki üzleti modelljüket az országonként létrejövő úgynevezett relációs kereskedőházak; utóbbiakba bevonnának külföldi és hazai bankokat, az Eximbankot, valamint az adott térséget jól ismerő cégeket, kamarákat.
    
Az államtitkár a Magyar Nemzetnek elmondta azt is: a tárca a keleti nyitás jegyében július elsejével átalakította szervezetét, a keleti országokkal foglalkozó 16 új osztály a gazdaság, a jog, a kultúra és az oktatás területét elemezve segíti a külföldre igyekvő magyar vállalatok tájékozódását.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Orbán: Végig kell vinni a keleti nyitás politikáját is