fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Rogán: A két nagy megszorító az MSZP-sek példaképe+videó
2012. július 2., 14:47
A Fidesz-KDNP képviselőcsoportok és a Nemzetgazdasági Minisztérium közös munkája olyan megoldáshoz vezetett, ami valóban alkalmas lehet arra, hogy 2013-ban érdemben növekedésnek induljon a munkahelyek száma, és a leginkább veszélyeztetett csoportokban meg tudjuk védeni a munkahelyeket - hangsúlyozta Rogán Antal hétfőn a parlamentben.

Szomorúan látom, hogy az ellenzéki pártoknak nincs konkrét javaslatuk a miniszterelnök úr által elmondottakkal kapcsolatban – jelentette ki Rogán Antal az ellenzéki felszólalásokkal kapcsolatban. A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy a szocialisták a devizahitelesek megsegítése érdekében egy etikai kódexet alkottak meg. Jogszabály helyett etikai szabálygyűjteményt hoztak létre, amit legkevésbé a bankok tartottak be – fűzte hozzá.

Azon sem csodálkozom, hogy MSZP-s képviselőtársaim szerényen próbálnak meg beszélni a munkahelyteremtésről, illetve a munkahelyek megvédéséről – hangsúlyozta. Hozzátette: a szocialista kormányzás nyolc esztendeje alatt a munkanélküliség 236 ezer fővel nőtt, a foglalkoztatás pedig több mint 90 ezer fővel csökkent.

Meglepően hallottam Mesterházy Attila frakcióvezető úr szavaiból, hogy nyílt önkritikát fogalmazott meg a szocialista kormányok eddigi politikájával szemben: azt mondta, ma már bebizonyosodott, hogy a megszorítások nem vezetnek növekedéshez, az európai gazdasági problémák megoldásához – emelte ki. Rogán Antal ugyanakkor rámutatott, hogy az MSZP-sek példaképe a „két nagy megszorító, Bokros Lajos és Bajnai Gordon”. Mint mondta, ők pontosan az ellenkezőjét csinálták annak, amit Mesterházy Attila az imént mondott. Csökkentették az átlagemberek bérét, a közalkalmazottak és köztisztviselők fizetését, valamint a nyugdíjakat – sorolta.

Ha mi minden papírt megtalálnánk a minisztériumokban, amit már két éve keresünk, akkor önök közül már sokan nem ülnének itt a teremben – utalt Mesterházy ezzel kapcsolatos kijelentésére.

Rogán Antal az LMP és a Jobbik frakciójához szólva úgy fogalmazott: ne akarjanak egy platformra helyezkedni a szocialisták bukott gazdaságpolitikájával.  Akkor, amikor önök progresszív adózásról beszélnek, akkor lényegében azt mondják, hogy a munkahelyteremtést és a munkahelyek megvédését finanszírozzuk abból, hogy megadóztatjuk az embereket – szögezte le. Úgy fogalmazott, „mi nem ezt a modellt szeretnénk követni”.

Rogán Antal hangsúlyozta, Magyarországon szükség van a tehermegosztásra, de „ha lehet, akkor a múlt terheit ne azoknak az embereknek kelljen megfizetni, akik nem tehetnek róla, hanem azokat a terheket szét lehet osztani a bankok, a multinacionális nagyvállalatok és valamennyire a magyar polgárok és családok között”.

A miniszterelnök által megfogalmazott tíz ponttal összefüggésben elmondta: a Fidesz-KDNP képviselőcsoportok és a Nemzetgazdasági Minisztérium közös munkája olyan megoldáshoz vezetett, ami valóban alkalmas lehet arra, hogy 2013-ban érdemben növekedésnek induljon a munkahelyek száma, és a leginkább veszélyeztetett csoportokban meg tudják védeni a munkahelyeket.

A Fidesz frakcióvezetője arra kérte a miniszterelnököt, hogy ezt a tíz ponthoz kapcsolódó konkrét javaslatokat jogszabályok formájában a kormány még a nyári szünet megkezdése előtt dolgozza ki, és nyújtsa be a Parlament elé. Mint mondta, a nyár folyamán le kell folytatni a társadalmi vitát és egyeztetéseket, és az Országgyűlésnek az ősszel mihamarabb meg kell hozni a szükséges döntéseket.

A nemzeti konzultációról szólva kiemelte: a részvétel megteremtése a politikában az embereknek két választás között is fontos. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani konzultációnak még csak részeredménye van – és már 400 ezer válasz érkezett – ezzel szemben az LMP népszavazási kezdeményezésének, „ha jól tudom, harmadekkora eredménye volt”. Kérem, hogy a kormány erőfeszítéseit e téren ne becsüljék alá, és inkább megbecsüléssel, és ne kritikával illessék – zárta szavait a frakcióvezető.
 

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Orbán: Meg fogjuk védeni a magyar emberek munkahelyeit is + videó
Cikk: "A munkahelyvédelmi akcióterv érdemi segítséget jelent"+videó