fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Új arculatot kapott Baja belvárosa + videó
2012. július 3., 11:37
A bajai önkormányzat 2010. márciusában mintegy 900 millió forintos pályázati forrást nyert a „Baja történelmi városközpontjának megújítása, térségi gazdasági és kulturális központ szerepének megerősítése” című projektjére. A pályázatban szereplő akcióterületen elsősorban az alap-infrastruktúra fejlesztése, korszerűsítése, felújítása valósult meg. A pénteki ünnepségen mások mellett Halász János, az Emberi Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára és Zsigó Róbert a dunaparti város polgármestere is részt vett.

Ez a gyakorlatban a Csermák tér fejlesztését, valamint a történelmi városközpont (az Eötvös József u, Tóth Kálmán, Szent Imre tér, Grauaug u., Apponyi Albert u., Déri Miksa köz egy része, Széchenyi-Bartók-Vörösmarty u. egy része) utcaburkolatának, járdáinak, közműveinek fejlesztését, utcabútorzattal történő ellátását, a minőségi zöldfelületek kialakítását jelenti.

Az akcióterületi fejlesztésben helyet kapott még négy (Eötvös u. 1,2,3,5) hagyományos építési stílusú, kétszintes műemléki védettséget élvező bérház jellegű épület külső felújítása. A pályázati program keretében összesen 11 projektet valósítottak meg. Ezek közül kettő a gazdasági, kettő a városi és kettő a belváros közösségi funkciójának megerősítését szolgálja, míg öt elem tekinthető az infrastrukturális, beruházás jellegű fejlesztéseket kiegészítő kisléptékű, „soft” elemnek.

(fidesz.hu - zsigorobert.hu)