fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Martonyi: A lényeg, hogy megmaradjon az együttműködés
2012. július 3., 14:36
Martonyi János külügyminiszter szerint az elmúlt két évben kedvező tapasztalatokat hozott, jól működött a brit modell alapján kidolgozott rendszer, amelyben az Információs Hivatal a Külügyminisztérium irányítása alá tartozott.

A tárcavezető az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésén azt mondta, várhatóan jól működik majd az a megoldás is, hogy a Miniszterelnökség irányítása alá kerül a hivatal, hiszen az általa szerzett információkra több tárca is igényt tarthat, ami indokolhatja a központi irányítás alá vonását.
   
Úgy fogalmazott, a lényeg, hogy az eddig kialakult szoros együttműködés a hivatal és a Külügyminisztérium között megmaradjon, és ennek adottak a feltételei. Mivel alapvetően külső információkat szerez a hivatal, elsőszámú "megrendelője" a Külügyminisztérium, annak idején ezért került a hivatal a tárcához - emlékeztetett. Megjegyezte: a Külügyminisztérium maga is folyamatosan gyűjt információkat, a különbség a tárca és a hivatal között a felhasznált eszközökben van.
   
A törvény értelmében a hivatal a tevékenységét önállóan végzi, a külügyminiszter beavatkozási köre eleve korlátozott volt - hangsúlyozta. Kiemelte: az elmúlt két évben a hivatal szigorúan a jogszabályi keretek között, szakmai alapon látta el feladatait, magas színvonalú munkát végzett. Hozzáfűzte, a tárca soha nem lépte túl törvényi kereteket, tiszteletben tartotta a hivatal önállóságát.
   
Harangozó Tamás (MSZP) kérdésére a külügyminiszter közölte, az átalakításnak nincsenek személyi összefüggései. A tárca feladata az elmúlt két évben az volt, hogy a lehető legjobban működtesse az eddigi struktúrát, és "rendben mentek a dolgok".
   
Mile Lajos (LMP) érdeklődésére elmondta, megfelelően előkészített volt a döntés, és semmilyen hatása nincs a hivatalnak a szövetséges államok hasonló intézményeivel kialakított együttműködésére.
   
Mirkóczki Ádám (Jobbik) a szíriai harcokkal kapcsolatos fejleményekről kérdezte Martonyi Jánost. A tárcavezető kifejtette, Magyarország damaszkuszi nagykövetsége továbbra is működik, eltérően az Európai Unió tagállamainak többségének követségeitől. Damaszkuszban elsősorban közép-európai és skandináv országok működtetik továbbra is külképviseletüket - tette hozzá.
   
Arra is kitért, hogy továbbra is mindent megtesznek a magyar túszok kiszabadításáért, akik az eddigi információk szerint "politikától független csoportok" kezében vannak.
   
Szíriában április végén raboltak el két magyar állampolgárt, akkor Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője azt közölte, hogy rablótámadás történt egy cég telephelyén az ország északkeleti részén. A túszok kiszabadítása érdekében a helyszínre utaztak a Terrorelhárítási Központ munkatársai.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "A pénzügyi keret elfogadásához egyhangúság kell" + videó
Cikk: A cél a keleti nyitás és nyugati kapcsolatok megtartása