fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Veszprémben vizet osztanak és locsolják a köztereket
2012. július 3., 15:51
A hőség miatt több ponton ivóvizet osztanak és folyamatosan locsolják a köztereket Veszprémben, ahová szerdától több ezer fesztiválozó érkezik - közölte a megyeszékhely polgármestere kedden sajtótájékoztatón.

Porga Gyula (Fidesz-KDNP) hozzátette: az Utcazene Fesztivál szervezőivel egyeztettek arról, hogy a több ezer látogatót fogadó rendezvény helyszínein is lesz vízvételi lehetőség, elsősegélynyújtó hely, s a közlekedési útvonalakat szabadon hagyják arra az esetre, ha valakinek orvosra, mentőre van szüksége.
    
A polgármester azt kérte a város lakóitól, hogy a hőségriadó ideje alatt fokozottan figyeljenek egymásra, főként a veszélyeztetett korosztályokra (gyermekek, idősek), és tanúsítsanak nagyobb empátiát a közlekedésben. A munkáltatók figyelmét pedig a védőital osztására hívta fel, s arra, hogy szabadban végzett munka esetén kezeljék rugalmasabban a munkaidőt.
    
Szólt arról, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő két társaság, a Bakonykarszt Zrt. és a Veszprémi Közüzemi  (VKSZ) Zrt. a hőségriadó ideje alatt a 2011-ben kötött megállapodás szerint teljesíti vállalásait.
    
Kugler Gyula, a Bakonykarszt vezérigazgatója elmondta: a Kossuth utca végén és az Óváros tér elején 10 és 15 óra között hőségriadó idején a cég saját ásványvizét osztják diákok. Június 19. és 22. között hasonló akciót tartottak, ennek tapasztalata a vezérigazgató közlése szerint az, hogy a járókelők jó ötletnek tartják a kezdeményezést.
    
Kitért arra, a vízelzárással járó rekonstrukciós munkákat felfüggesztik, két határidős beruházásnál azonban ezt nem tudják megtenni, de ezek esetében a lehető legkevesebb ideig tart majd a vízszünet, azt is az éjjeli órákra teszik.
    
Horváth Zoltán, a VKSZ városgazdálkodási igazgatója tájékoztatott arról, hogy 10 és 18 óra között a forgalmas közterületeket (a vár környékét, a belvárost és a buszok útvonalait) locsolják, a cég szabadban dolgozó alkalmazottjai pedig korábban kezdik és korábban fejezik be munkájukat.

(MTI-fidesz.hu)