A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Szabó Marcel miniszteri biztos és a szlovák Peter Hatiar, a dunai vízlépcsőrendszerről szóló 1977-es magyar-csehszlovák államközi szerződés szerinti kormánymeghatalmazottak azért folytattak egyeztetést, hogy új lendületet adjanak a hágai Nemzetközi Bíróság 1997. szeptember 25-i ítéletének végrehajtásáról szóló tárgyalásoknak. Szlovákia és Magyarország képviselői elkötelezettek a Nemzetközi Bíróság ítéletének végrehajtása iránt, és még ebben az évben, az ítélet megszületésének tizenötödik évében előrehaladást szeretnének elérni - tudatta a szaktárca. A magyar és szlovák fél a kormánydelegációk soron következő, kora őszi pozsonyi találkozójáig szakértői munkacsoportok segítségével folytatják a munkát.
    
Szabó Marcel, a határokkal osztott természeti erőforrások fenntartható használatáért felelős miniszteri biztos még április közepén tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a magyar kormány megújítja a tárgyalásokat a dunai vízlépcső jelenleg életben lévő szerződésének felülvizsgálatára és egy új szerződés megalkotására. A vízlépcsőért felelős miniszteri biztos emlékeztetett rá, hogy 1992-ben az akkor még létező Csehszlovákia elterelte a Duna vízének 83 százalékát egyoldalúan csehszlovák területre és lényegében ez a helyzet azóta is fennáll, mert az 1997-ben született Hágai Nemzetközi bírósági ítélet rendelkezéseit a mai napig nem sikerült átültetni a valóságba.
    
Szabó Marcel leszögezte, a magyar kormány nem tekinti elfelejtettnek Bős-Nagymaros ügyét és továbbra is törekszik egy konstruktív, de a természet és Magyarország érdekeit figyelembe vevő megoldás kidolgozására. Szerinte "elegendő idő telt el az események óta, hogy mindkét ország kellő higgadtsággal tudjon tekinteni a történtekre és szerződéses úton, korrekt megoldással pontot tegyenek az ügy végére". A szlovák külügyi tárca erre reagálva úgy fogalmazott, készek tárgyalni Magyarországgal a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében, és reményüket fejezték ki, hogy a közeljövőben sikerül megegyezésre jutniuk a magyar féllel a csaknem 15 éve hozott döntés végrehajtásáról.
    
Magyarország és Csehszlovákia 1977. szeptember 16-án kötött államközi szerződést a bős-nagymarosi vízlépcső megvalósításáról és üzemeltetéséről, valamint az építkezés során történő kölcsönös segítségnyújtásról. A megállapodás szerint a létesítmények 38 százalékban Magyarországon, 62 százalékban Csehszlovákiában helyezkedtek volna el. A vízlépcső ellen hosszú éveken át tiltakoztak környezetvédők és civilek, majd 1988 áprilisában Duna-parti tiltakozó felvonulással, fél ével később az Országház előtt követelték az építkezés leállítását. A radikális tiltakozások hatására Németh Miklós miniszterelnök 1989. május 13-án elrendelte a nagymarosi munkálatok felfüggesztését, majd parlamenti határozat nyomán 1989. október 31-én beszüntették az építkezést. Az Antall-kormány 1992. május 25-i hatállyal felbontotta az 1977-es államközi szerződést és kezdeményezte, hogy a két fél kezdjen tárgyalásokat a károk helyreállításáról. Csehszlovákia (majd annak 1993. január 1-jével történt kettéválása után a jogutód Szlovákia) nem ismerte el az államközi szerződés magyar részről történt egyoldalú felmondását.
   
 1991. január 17-én Csehszlovákia az ún. C-változat keretében megkezdte a mű csehszlovák területen fekvő részének befejezését. 1992. október 25-én végrehajtotta a meder áttöltését, ettől kezdve a Duna és így a hajózás a dunacsúni duzzasztómű, valamint az üzemvízcsatorna szapi visszatorkollása közötti mesterséges mederben, kizárólag a jelenlegi Szlovákia területén folyik.  A magyar kormány keresetlevelet nyújtott be az ENSZ hágai Nemzetközi Bíróságához, mondván hogy a szlovák lépés egyúttal helyrehozhatatlan károkat is okoz a Szigetköz ökológiai világában, míg Szlovákia ugyancsak az ENSZ-bírósághoz fordult az "őt ért sérelmek" orvoslására. A hágai Nemzetközi Bíróság 1997. szeptember 25-én hirdette ki ítéletét, miszerint mind a folyó elterelése, mind a vízlépcső-szerződés felmondása jogtalan cselekmény volt, ezért mindkét félnek kártérítést kellene fizetnie a másiknak: Magyarországnak a szerződés felmondása miatt, Pozsonynak pedig az elterelésből következő veszteségekért.