Lázin Miklós András: Rengeteg emlékszilánkot hoztam magammal Oroszországból. Ezek többsége riportfüzérként megírható, ám akad köztük sok olyan, amely nem illik bele egy cikkbe sem – lévén annyira egyedi. Ezek közé sorolható például az az élmény, amelyik Voronyezs főpályaudvarán történt. Már hazafelé készülve vizet akartunk vásárolni a peronon álló büfék egyikében, ám a boltocskát az orrunk előtt bezárták. Jobb híján egy másik árudát kerestünk föl, ahol meglepetésünkre magyarul válaszoltak nekünk. A házacskát kezelő hölgy két évtizede Kárpátaljáról került oda. Kérdésünkre elárulta, hogy két gyermeke van. S hozzátette nagy büszkén, a mi csengő idiómánkon: mindegyik beszél magyarul. Eszembe jutott itthon a sok „sztár” és sehonnai politikus, aki nemhogy egy mondatot, de gyakorta egy szót sem tud a száján tisztán kiejteni magyarul. Arra gondoltam, el lehetne küldeni őket a voronyezsi főpályaudvarra, leckét venni a büféstől.