fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Többzónás dugódíjat javasol a XII. kerület
2012. július 7., 10:56
Többzónás behajtási rendszer kidolgozását, valamint célzott méréseket és elemzéseket javasol a fővárosnak a hegyvidéki önkormányzat; Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere levélben tájékoztatta a városrész lakóit a dugódíjjal kapcsolatos állásfoglalásáról.

A hegyvidéki háztartásokba eljuttatott levél szerint az önkormányzat szakemberek bevonásával vizsgálta meg a dugódíj lehetséges hatásait, ennek alapján az önkormányzat az egyzónás rendszer bevezetését nem támogatja. Azért nem - indokolja az álláspontot a kerületvezető -, mert az egyzónás rendszer kifejezetten hátrányosan érintené a XII. kerületben élőket, mivel komoly forgalomnövekedést és parkolási gondokat okozna.
   
Emellett - mint írja - hiányoznak a feltételezhető övezet határán a P+R parkolóhelyek, a belvárosból kiszoruló forgalom pedig a belső budai kerületeket terhelné.
   
A levél szerint az önkormányzat többzónás rendszer részletes kidolgozását javasolja, ezt megelőzően pedig célzott méréseket és elemzéseket tart indokoltnak a budai kerületekre - és kiemelten a XII. kerületre - vonatkozóan.
   
A polgármester javasolja annak feltérképezését is, hány parkolóhelyet kell létrehozni Budán a dugódíj bevezetése előtt. Jelezte: az önkormányzat célja az, hogy a főváros környéki településekről érkező sok tízezer autó megfelelő, védett parkolóhelyet találjon a város határán, ezáltal ne a kerületekét foglalják el. Pokorni Zoltán annak vizsgálatát is fontosnak tartja, hogy az M0-s autópálya Budapest körüli megépítésével csökkenthető-e a Hegyvidéken keresztül áramló forgalom.
   
Végezetül hangsúlyozta, hogy a közlekedés az egyik legfontosabb közös ügy, ezért nem jó, ha pártpolitikai viták tárgyává válik. Véleménye szerint nem szerencsés, hogy több helyen is Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester ötletének tüntették fel a dugódíj bevezetését, hiszen erről még a főváros korábbi városvezetése döntött.

(MTI-fidesz.hu)