FIDESZ.HU > Sajtóanyagok > Közlemények Nyomtatás
Ablak bezárása
Ingyenes Nemzeti Jogszabálytáron kereshet bárki a jogszabályok között
Könnyen kezelhető felületen, ingyenesen kereshetnek az állampolgárok és a vállalkozások az ügyeik intézéshez szükséges magyar jogszabályok között. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium elindította a Nemzeti Jogszabálytárt a www.njt.hu weboldalon.
Létrehozva: 2012. július 11., 09:55

A jogszabálytár a lekérdezés pillanatában hatályban lévő egységes szerkezetű jogszabályokat tartalmazza. Lehetőség van arra is, hogy 5 évre visszamenőleg vagy akár még nem hatályos, de már kihirdetett jogszabályokra keressen rá az érdeklődő. A honlapon megtalálhatók lesznek a jövőben a nemzetközi szerződések egységes szövegei is.

A felhasználókat segíti, hogy külön kategóriában lehet megtalálni a „Közismert jogszabályokat” (pl. KRESZ, ÁFA, PTK, stb. ), „mai napon hatályba lépő jogszabályokat”, és a „mai napon hatályukat vesztő jogszabályokat”. A mai gyorsan változó társadalmi és gazdasági viszonyok között alapvető szükséglet, hogy hazánkban minden polgár könnyen, gyorsan és ingyen hozzá tudjon férni az életét, munkáját, vállalkozásának működését szabályozó jogszabályokhoz. Különösen nagy ennek a jelentősége az idei évben, amikor – elsősorban – Magyarország Alaptörvényének hatályba lépése okán a magyar jogrend jelentős része megújult.

A Nemzeti Jogszabálytár tartalmazza a törvények kihirdetésének időpontját, továbbá biztosítja a közzétett jogi normák kibocsátójára, számára és címére, a kibocsátás évére, valamint a szövegekben történő több szempontú keresés lehetőségét, így mindenki számára megkönnyíti az eligazodást a jogszabályok rengetegében.

Nem ez az első online kormányzati segítség az ügyintézéshez. A közelmúltban a www.ket.kormany.hu oldalon online szolgáltatást indított a tárca, amellyel ügyfélbarát megoldásokkal kívánja segíteni a hatósági ügyekben eljárókat és ügyfeleket, legyen az például okmányirodai, földhivatali vagy építési ügy.