fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Répássy: Jó és időtálló jogszabály született
2012. július 11., 11:44
Az új Btk. fontos erénye a tettarányos szemlélet, ami közelebb áll a társadalmi igazságérzethez is, hiszen a bűnelkövetők számára kevesebb kibúvót ad a büntetés alól – fejtette ki Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár a Demokratának.

A szerdán megjelent interjúban a KIM államtitkára elmondta, hogy az új büntető kódex összeállításánál a cél a tettarányos szemlélet volt, vagyis az, hogy egy bűncselekmény megítélésénél elsősorban maga a tett számítson, és csak másodsorban az elkövető személye, körülményei. Ez azért lényeges, mert az elmúlt évtizedek bírósági gyakorlata túlzottan nagy hangsúlyt fektetett az egyéniesítésre.

Répássy a jogos önvédelem kapcsán a Demokratának kiemelte: eddig a védekezés nem haladhatta meg a támadás elhárításához szükséges mértéket. Amivel ezt kiegészítették a döntéshozók, az egy törvényi vélelem, azaz a jogszabály felsorol olyan eseteket, amikor a támadást úgy kell tekinteni, mintha az élet kioltására is irányult volna. Erre példaként említette az államtitkár azt, amikor éjjel, csoportosan, fegyveresen, vagy felfegyverkezve követnek el támadást. Ezekben az esetekben a védekezés járhat az élet kioltásával is – tette hozzá.

A büntethetőségi korhatár leszállításáról szólva Répássy Róbert felhívta a figyelmet, hogy a statisztikai adatok szerint évente három-négyezer bűncselekményt követnek el tizennégy év alatti személyek, amelyekből százas nagyságrendű az erőszakos bűncselekmények száma. Ezzel összefüggésben rámutatott arra is, hogy e bűncselekmények áldozatai is többnyire hasonló korú fiatalok.

„Miközben a gyerekjogokra való hivatkozással bírálták e törvényalkotói szándékot, sokan elfelejtették, hogy az ilyen típusú bűncselekmények sértettjeivel szembeni eseteket nem torolta meg az állam” – húzta alá. Az államtitkár a Demokratának adott interjújában megerősítette azt is, hogy a 12-14 év közötti elkövetőkkel szemben büntetést nem lehet kiszabni, csupán intézkedést, ami lehet például kötelező javító nevelőintézet.

Répássy Róbert az új Btk. legnagyobb erényének azt tartja, hogy igazságos a jogszabály. További fontos erényként említette a tettarányos szemlélet bevezetését, ami szavai szerint közelebb áll a társadalom igazságérzetéhez, hiszen a bűnelkövetők számára kevesebb kibúvót ad a büntetés alól. Mindezek mellett pozitív változásként értékelte, hogy az új kódexbe bekerült a jóvátételi munka, mint büntetési nem. Ez, mint mondta, helyesebb irány a korábbi börtönközpontú szemléletnél. Összegzésében az államtitkár kiemelte: "jó és időtálló jogszabály született".

A teljes interjút a Demokrata legfrissebb számában olvashatja.

(Demokrata - fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "A tettel arányos legyen a büntetés"
Cikk: Répássy: Mindenképp a támadók húzzák a rövidebbet
Cikk: "A Btk.-nak flexibilisnek kell lennie"