fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Orbán: "Vagy együtt vagy sehogy"
2012. július 16., 16:09
Az elmúlt 20 év legnagyobb nemzeti egységét hoztuk létre Magyarországon és Európában – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz és a KDNP együttműködéséről szólva Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel közösen tartott, a két párt közös vezetőségi ülését követő sajtótájékoztatóján. Semjén Zsolt ugyanitt arról beszélt, hogy az a bajtársi szövetség, amit a Fidesszel alapítottak, bevált és tovább kell folytatni.

Orbán Viktor emlékeztetett: a magyar politikai rendszer szerkezetének kialakulásáért folytatott küzdelmek 1989-ben és 1990-ben kezdődtek, és 1994-ben zárult le az első szakasz, amikor az SZDSZ kormányra került az MSZP-vel, és eldőlt, hogy nem három osztatú, hanem két táborból álló politikai rendszerünk lesz. Ezért lényegében 1994, a Horn-Kuncze-kormány megalakulása óta lehet azt mondani, hogy egyre mélyülő és erősödő együttműködés van a Fidesz és a KDNP között – fűzte hozzá a kormányfő. A miniszterelnök felidézte, a Fidesz és a KDNP már kormányzott együtt 1998 és 2002 között. A mi értékelésünk az volt arról a négy éves szakaszról, hogy Európának ez volt a „legkereszténydemokratább” kormánya akkor – fűzte hozzá.

A kormányfő aláhúzta: a 2002-es kormányváltás után a két szervezet együtt maradt, és közösen folytatta a munkát. Próbáltuk megvédeni mindazt, ami fontos volt a megelőző négy évben, és próbáltuk felkészíteni az országot mindarra, ami fontos lesz – fűzte hozzá. Felidézte: korábban egyszer, egy adott pillanatban elhangzott, „vagy együtt, vagy sehogy”.  Azóta is ennek a jegyében végzi a munkáját a Kereszténydemokrata Néppárt és a Fidesz. „Vagy együtt, vagy sehogy” – ez lehet az összefoglaló gondolata annak is, amit az elmúlt két évben tettünk – fogalmazott Orbán Viktor.

"A jövőben is folytatni kívánjuk a szoros együttműködést"

Orbán Viktor szerint "alpinista" helyzet van a Fidesz és a KDNP között. "Ketten lógnak a falon, össze vannak kötve, és az egyik élete a másikén múlik. Ha értik egymást működik, ha össze tudják hangolni a gondolataikat meg a mozdulataikat, működik. Ha azonban nem, akkor mind a kettő rosszul jár" – jegyezte meg a kormányfő. Aláhúzta: mind a két párt tudatában van ennek a helyzetnek. A szándékunk az, hogy a jövőben is folytatni kívánjuk a szoros együttműködést – tette hozzá. A kormányfő bátorító példának nevezte a CDU és a CSU együttműködését Németországban.

A 2010-es választásokról szólva Orbán Viktor leszögezte: az elmúlt húsz év legnagyobb nemzeti egységét hozták létre nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában. A magyar kormány a legstabilabb kormány a válságba sodródó Európában. A miniszterelnök hazánk legnagyobb versenyelőnyének a politikai stabilitást nevezte.

Ha válság van, akkor mindenkinek viselni kell valamit a terhekből

A kormányfő arra kérte a kereszténydemokratákat, hogy álljanak ki a méltányos tehermegosztás, a szükséges átszervezések és a középosztály felerősítésének politikája mellett. Ebben bírom az elnök és a KDNP támogatását a jövőre nézve, mint ahogy bírtam az elmúlt két évben is – jegyezte meg Orbán Viktor.  A kormányfő szerint a méltányos tehermegosztás egy keresztény ihletettségű gondolat. Ha válság van, akkor mindenkinek viselni kell valamit a terhekből, de mindenkinek csak annyi terhet kell hordoznia, amennyire képes. Ezért a Fidesz egyetért a KDNP-vel abban, hogy nem szabad visszatérni a 2010 előtti megszorítások politikájához – fűzte hozzá. Nem megszorításokra van szükség, hanem tehermegosztásra; be kell vonni a közteherviselésbe a bankokat, a nagy cégeket, azokat, akiknek a képességük ehhez megvan – szögezte le a kormányfő. A miniszterelnök egyúttal köszönetet mondott a KDNP-nek, hogy az EU-val folytatott nehéz vitákban mindig számíthatott a kereszténydemokraták támogatására.

Orbán Viktor hangsúlyozta, az átszervezések politikájában is az esetek túlnyomó többségében egységben volt a Fidesz és a KDNP. Az átszervezések mértékét a kormányfő az 1990-ben megindult, Antall-kormány átszervezéseihez hasonlította.

"A kugligolyó elgurult, a bábuknak dőlni kell"

A középosztály felerősítése kapcsán Orbán Viktor arra kérte a KDNP elnökét, hogy értsenek egyet abban, hogy azokat, akik dolgoznak, vállalkoznak, adót fizetnek, gyermeket nevelnek, azokat támogatni kell, mert ők viszik a hátukon az országot. A kormányfő közölte azt is, pozitívan fogadta a KDNP-nek a következő két évre vonatkozó megfontolásait; a célokkal egyetért Orbán Viktor, a megvalósítás módozatairól majd egyeztetnek.

Orbán Viktor arra is megkérte a kereszténydemokratákat, hogy támogassák a szociális adócsökkentést. "A kugligolyó elgurult, a bábuknak dőlni kell. A szociális adócsökkentésnek lenni kell, ebből nem lehet visszatérni, akármilyen költségvetési viták vannak itthon, vagy külföldön. A szociális adócsökkentés politikáját meg kell védeni, és a pénzügyletek illetékeiből, adójából meg kell teremteni az ehhez szükséges bevételeket" – jegyezte meg.

Egyetértés van a Fidesz és a KDNP között atekintetben, hogy nincs olyan rossz, amit ne lehetne jóvá tenni, nincs olyan hiba, amit ne lehetne kijavítani, nincs olyan mély gödör, amiből ne lehetne kimászni, és nem tud egy ország olyan nagy bajba kerülni, amiből ne lehetne újra talpra állni. Ezek a meggyőződések adják a filozófiai alapját a mi együttműködésünknek. Igazán örülök, hogy az elmúlt két évben ilyen stabil alapokon álló partnerral dolgozhattam együtt, mint a Kereszténydemokrata Néppárt – fogalmazott Orbán Viktor.

"Bevált a szövetség"

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fontosnak és konstruktívnak nevezte a megbeszélést, amelynek - szavai szerint - az a legfontosabb üzenete, hogy az a bajtársi szövetség, amit annakidején a Fidesszel alapítottak, bevált és tovább kell folytatni.

A miniszterelnök-helyettes elmondta, amikor két éve közösen megkezdték a kormányzást, elvárásaik és reményeik voltak, most pedig terveik vannak az elkövetkezendő két évre. Felidézte, a KDNP részéről a legfontosabb célkitűzések közé tartozott, hogy az alkotmány keresztény ihletettségű legyen, bevezessék a családi adózást, illetve a honosítás által a nemzetet közjogilag egyesítsék. Ezek alapvetően megvalósultak – szögezte le a kereszténydemokrata politikus.

Semjén Zsolt négy pontban foglalta össze a KDNP következő két évre vonatkozó javaslatait. Elsőként a szociális adócsökkentéshez kapcsolódóan arról beszélt, a kérdést illetően semmilyen körülmények között nem szabad engedni a „pénzügyi világ” nyomásának. Semmilyen pénzügyi nyomás nem relativizálhatja és nem lazíthatja azt a szociális adócsökkentést, amely mellett elköteleztük magunkat – jelentette ki Semjén.

Második pontként a miniszterelnök-helyettes a családi adózás kiteljesítését említette. Elmondása szerint vannak olyan az alacsony jövedelmű, többgyermekes családok, akik adó tekintetében nem minden esetben tudják érvényesíteni az adókedvezmény kínálta lehetőségeket; éppen ezért, mint mondta arra tesznek javaslatot, hogy azoknak, akik az adójukban nem tudják érvényesíteni a gyermekek utáni kedvezményeket, lehetőségük legyen ezt a munkavállalói járulékukból érvényesíteni.

Semjén Zsolt harmadik pontként a családok csődvédelmének bevezetését szorgalmazta. Az ember „természetétől fogva családban van”, ezért nemcsak az egyes individuumok számára kell biztosítani a csődvédelem lehetőségét, hanem magának a közösségnek, a családnak is – hívta fel a figyelmet a kormánypárti politikus.

Végül a miniszterelnök-helyettes beszélt arról is, a rokkantnyugdíjból kikerültek számára egészségügyi állapotuknak megfelelő, speciális Start-munkát kell biztosítani, hogy „senki se keressen kevesebbet”, mint korábban. Úgy vélekedett, e célt az állami intézményrendszer bevonása lévén lehet elérni.

 "A rendszer marad"

Orbán Viktor egy újságírói felvetésre, miszerint az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn alkotmányellenesnek minősítette a bírák nyugdíjazásának szabályozását úgy reagált, tudomása szerint a testület azt kifogásolta, hogy az alkotmány, a bíróságokról szóló jogszabály és a nyugdíjtörvény között nincs összhang. Ezt meg kell teremteni – szögezte le a kormányfő hozzátéve, az összhang többféleképpen is megteremhető, a kormány ezek közül az optimálisat fogja kiválasztani és a tervek szerint még a hét vége előtt javaslatot tesz a parlamentnek, melyik jogszabályt, mely ponton kellene módosítani az összhang létrejöttének érdekében. A rendszer marad, a kormány céljait, amelyekett kitűzött, el fogja érni – húzta alá a miniszterelnök.

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való tárgyalásokat érintő kérdésre Orbán Viktor az újságírókhoz szólva azt válaszolta, "tudom, hogy kukucskálni a legizgalmasabb, (...) de a futballmeccsek előtti taktikai értekezletek, akármilyen izgalmasak is, nem helyettesítik a végeredményt. Én majd a végeredménykor szeretném a helyzetet ismertetni" - mondta.

Egy másik, kérdésre, miszerint mérlegelnék-e, ha az IMF vagy az EU azt kérné, hogy ne szeptember végén végszavazzon a Ház a jövő évi büdzséről, hanem az év végén, a miniszterelnök megjegyezte: „a költségvetési izgalmakon túl vagyunk", a büdzsé alapszámait, a költségvetés fejezeti szerkezetét rögzítette a parlament, „ez el van döntve”. A fejezeti átcsoportosításoknak nemzetgazdasági szempontból összességében már nincs akkora jelentősége - jegyezte meg a kormányfő, hozzátéve, a költségvetést egy "eldöntött dolognak érdemes tekinteni, nem érdemes feszegetni, dörzsölgetni, felnyálazni”. Mint folytatta, az IMF-tárgyalások lényege az, hogyan lehetne az ország számára biztos alapokat teremteni.

Orbán Viktor szerint az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban mindenképpen tisztázni szükséges egy félreértést, amely a társadalom nagy többségénél észlelhető. Kifejtette, készíttetett egy felmérést a témát érintően, amely meglepő eredményekkel szolgált. Eszerint az emberek többsége, körülbelül 61 százaléka jelenleg tévesen azt gondolja, hogy az IMF-tárgyalások azért kellenek, hogy Magyarországon ne legyen pénzügyi összeomlás, maradék 35-40 százalék van tisztában azzal, hogy az országnak csupán egy biztonsági hálóra van szüksége.

Stabil lábakon áll az ország

Magyarország stabil pénzügyi lábakon áll. Ezek a tárgyalások nem azért fontosak, Magyarországnak hogy „lábon tudjon maradni”, hanem azért, hogy a "talpon maradás olcsóbb legyen". "Nem arról szól a történet, hogy ha megállapodunk, talpon maradunk, ha nem, akkor nem, hanem arról, hogy az életünket hogyan tudjuk a lehető legolcsóbban finanszírozni - hangsúlyozta a kormányfő. Leszögezte, „sohasem fognak olyan megállapodást kötni”, amely ellentétes a magyar nemzetgazdaság és a magyar emberek érdekeivel.

Újságírói kérdésre válaszolva a kormányfő azt is megjegyezte, szerinte hogy a parlamenti ciklus végére százezer forint fölé fog emelkedni a minimálbér Magyarországon. A versenyképesség fontos dolog, nem lehet ezért a bérszínvonalat egyetlen mozdulattal felemelni, mert „tönkremennének a vállalatok és abból munkanélküliség lenne”. Meg kell találnunk azt a „higgadt, nyugodt ütemezést”, amellyel a foglalkoztatást is növelni tudjuk és a minimálbéreket is lassan, de biztosan felfelé tudjuk vinni, mert végcél az, hogy az emberek könnyebben éljenek, vagyis több pénzt tudjanak keresni – mondta Orbán Viktor.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Konzultációsorozatra indul a miniszterelnök