fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Magyar-ír egyetértés a KAP jövőjéről
2012. július 24., 17:13
A Közös Agrárpolitika (KAP) jövőjéről Magyarország és Írország álláspontja a legtöbb kérdésben megegyezik – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden azután, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az ír mezőgazdasági, halászati és élelmezési miniszterrel, Simon Coveneyvel tárgyalt Budapesten.

A szaktárca tájékoztatása szerint Simon Coveney a magyar kollegájával folytatott megbeszélésen jelezte: a 2013 első félévében esedékes ír uniós elnökségnek kiemelt szerepe lesz a 2014-től kezdődő KAP véglegesítésében, ezért különösen fontos a tagországok véleményének megismerése. Fazekas Sándor úgy vélekedett, több figyelmet kell fordítani a KAP egyszerűsítésére és ésszerűsítésére, mert túlságosan bonyolult rendszer van születőben. A Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében kiemelte: mindkét tárcavezető hangsúlyozta, hogy erős Közös Agrárpolitikára van szükség a jövőben is. Fontos továbbá, hogy a KAP-ra szánt keret, ezen belül a gazdálkodóknak jutó támogatások összege ne csökkenjen.
   
A két miniszter támogatja egy olyan modell kidolgozását, amely az egységes területalapú támogatások (SAPS-) rendszerét alkalmazók, mint például Magyarország, valamint a történelmi alapon kifizető országok – így Írország – számára is megfelelő. A jelenlegi tervek szerint a Magyarországon felhasználható közvetlen támogatások (I. pillér) összege nem csökkenne, azonban a vidékfejlesztésre (II. pillér) költhető források 10 százalékkal szűkülnének, és ez Magyarország számára elfogadhatatlan - szögezte le Fazekas Sándor a közlemény szerint. A tárca hangsúlyozta: Magyarországnak kiemelt célja a kisgazdaságok támogatásának egyszerűsítése, amelyet Írország is elfogad, de ennek megvalósítását a tagállamok döntésére bízná.
   
A két miniszter egyetértett abban, hogy az egyes tagországok, de az egész Európai Unió jövője miatt is nélkülözhetetlen a fiatal gazdák kiemelt támogatása. A magyar álláspont szerint minden fiatal gazdát forráshoz kell juttatni, nem csak a mezőgazdaságba újonnan belépőket. A KAP zöldítését mindkét ország elvi szinten támogatja, de egyes konkrét javaslatokat túl szigorúnak tartanak. Így például az állandó legelő fenntartásának előírását, valamint azt, hogy meghatározott területnagyság fölött legalább háromféle növényt kell termeszteni. A magyar álláspont szerint az ökológiai célterület 7 százalékos nagysága is túlzott mértékű. A két tárcavezető megállapodott abban, hogy az uniós halászati politikával összefüggő kérdésekről a jövőben részletes szakmai egyeztetést folytatnak - írta közleményében a Vidékfejlesztési Minisztérium.

(MTI-fidesz.hu)