fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A roma holokauszt európai emléknapjának bevezetését javasolja Járóka Lívia
2012. augusztus 1., 15:09
A roma holokauszt európai emléknapjának bevezetését kezdeményezte Járóka Lívia (Fidesz) európai parlamenti képviselő.

Brüsszelben szerdán kiadott közleményében a magyar EP-tag emlékeztetett arra, hogy augusztus 2. a roma holokauszt nemzetközi emléknapja. Bejelentette, hogy írásos nyilatkozat tervezetét készítette el az uniós képviselőtestületben annak érdekében, hogy az EU-ban is nyilvánítsák hivatalos emléknapnak ezt a dátumot.
   
A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ számos országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg.
   
Történészek több tízezerre teszik azoknak a magyarországi romáknak a számát, akik a holokauszt áldozataiként koncentrációs táborokban haltak meg a második világháború során.
   
Mint a brüsszeli közleményből kiderül, a nyilatkozat úgy véli, hogy az uniós lakosság többségének a roma történelemmel és azon belül a porajmossal (roma holokauszttal) kapcsolatos ismeretei hiányosak, és ez hozzájárul a cigányság elleni előítéletekhez, továbbá akadályozza társadalmi bevonásukat.
   
Járóka Lívia - az EP uniós romastratégiával foglalkozó jelentéstevője - a közlemény szerint úgy fogalmazott, hogy egy uniós szintű megemlékezés segíthetne a romák elmúlt évszázadban elszenvedett szenvedéseinek megértésében és az áldozatok emlékének megőrzésében. Az emléknap létrehozása szerinte kiterjeszthetné szerinte az unión belüli szolidaritást is, és ezzel segíthetne a romák társadalmi beilleszkedésében.

(MTI-fidesz.hu)