ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

VM: Egyértelműbbek lettek a szolgáltatások teljesítéséhez kapcsolódó feltételek

Iklódbördőce új közösségi terére gondolva azt mondhatjuk: a szántáson, a vetésen már túl vagyunk, de az aratás munkálatai még előttünk állnak. A helyiek hitét és szorgalmát látva bő termésre számítok, folyamatosan learatható sikerekre, értékes élményekre – mondta köszöntőjében V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár az iklódbördőcei Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) átadásán.
Létrehozva: 2012. augusztus 3., 15:15
nyomtat küld

Iklódbördőce Község Önkormányzata 46 millió forintból alakította ki az Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret. A szükséges forrást a Darányi Ignác Terv uniós társfinanszírozású pályázatán nyerte a település. Az összegből elvégezték az építési és gépészeti munkálatokat, beszerezték a berendezéseket, illetve három évig a működtetést is finanszírozni tudja az önkormányzat. Az IKSZT épületében a kulturális programok mellett elérhető a teleház, a könyvtár, egy játszósarok és egy folyóirat-olvasó pont is. Ma jelent meg a Magyar Közlönyben az a rendeletmódosítás, mely az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek hosszú távú működtetését segíti.

A jogszabályváltozás lehetővé teszi az üzemeltetőknek, hogy a kötelező és az önként vállalt, ingyenes programokon felül térítés ellenében nyújtsanak szolgáltatásokat, vagy bérbe adják az épület helyiségeit. A bevételt az IKSZT működtetésére kell felhasználni. A Vidékfejlesztési Minisztérium a rendelet szövegét, fogalmait is pontosította a hatékony végrehajtás érdekében. Egyértelműbbek lettek a szolgáltatások teljesítéséhez kapcsolódó feltételek, de  semmilyen szigorító rendelkezést nem vezetett be a VM, hiszen a rendeletmódosítást a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell. Az IKSZT-k korszerű, a XXI. század igényeinek megfelelő művelődési házak, melyek sajátos feladatokat látnak el: egyszerre működnek kulturális, közigazgatási, közösségi és vállalkozásfejlesztési központként. Magyarországon 635 település régi művelődési házában vagy elhanyagolt épületében nyílik modern közösségi és szolgáltató tér, több intézmény már meg is nyitotta kapuit a helyi lakosoknak.

(Vidékfejlesztési Minisztérium)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések