Szabó Anna: Nem biztos, hogy az éppen nyaraló magyar családokhoz vagy a Plattensee-nél átmenetileg állomásozó németekhez is eljutott az EKB múlt heti ámokfutásának híre, miszerint a jegybank letette a nagy esküt, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy megmentse az euróövezet bajba jutott tagállamait, majd visszakozott. Először tehát mindenki a rég esedékes államkötvény-vásárlásokra gondolt, a spanyol és az olasz kötvényeket ugyanis csak olyan drágán lehet eladni, amely egyet jelent az adósságcsapdával.

Ezért várták, hogy az EKB végre bevesse magát és azt a sokat emlegetett tűzerejét, bármit jelentsen is az. A jó hírre kizöldelltek a tőzsdék, erősödött az euró (a forint is), a spanyolok és az olaszok pedig fellélegeztek. Szegény Mario Monti olasz kormányfő (amúgy szintén volt Goldman Sachs-os figura, így még gyanúsabb a történet) még el is látogatott az olasz köztévébe, hogy megnyugtassa a tengerparton aggódó lakosságot: ő már látja a válság végét, legalábbis valami fényt ott az alagút végén. Erre két nap múlva kiderült, hogy csak végzetes félreértés történt, mert nincs is itt semmiféle EKB-beavatkozás, kötvényvásárlás meg pláne nem, sehol a tűzerő, csak egy félreérthető szóbeli intervenciót kiforgattak az újságírók a nyári uborkaszezon kellős közepén. (A szóbeli intervenció az egyik kedvenc politikailag korrekt kifejezésem, mert a működőképesség teljes hiányát hivatott elfedni, egyben azt a látszatot kelti, hogy itt valójában intenzív válságkezelés van folyamatban.)