Szentesi Zöldi László: Egy másik lehetséges magyarázat magyarságunkra: megérkezés a nemzet nagy, láthatatlan lelki közösségébe. Nem definiálható, de pontosan észlelhető az ilyen pillanat. Arra a szent áhítatra gondolok, amikor az emberben érdekek és előzmény – például adófizetési kötelezettség – nélkül elömlik a hazához tartozás szívmelengető érzése. Ilyen az olimpia, amikor dobogó tetején, televízió és rádió előtt könnyes szemmel hallgatjuk nemzeti imádságunkat, a Himnuszt.

Csakhogy a szentek csarnokába olykor beszökik a profán hang, az angyalok kórusát böffentés rebbenti szét… Magyari Péternek hívják azt az indexes embert, aki Gyurta és én című írásában a következő stílművész mondatot intézte az ünneplő magyarsághoz: „Sok szorgalmas ember van még ebben az országban, akik esetleg ugyanígy tudnának örülni annak, ha velük is foglalkoznának a közvéleményben.” Írásában végig Gyurtával poénkodik, magát, a csenevész testű és lelkű szerencsétlent az olimpiai bajnok hőssel méri, méricskéli ez a Magyari.

(...)

Egy valamirevaló korban a Magyari Pétereket párbajra sem hívták ki, mert undorodtak tőlük. Tartozunk azonban azzal magunknak, hogy megörökítsük az esetet, hogy lássuk, miféle figurák élnek köztünk, mit gondolnak rólunk, a hazánkról, a bajnokainkról.