FIDESZ.HU > Hírek > Zöld Nyomtatás
Ablak bezárása
VM: eddig 468 hektárnyi, parlagfűvel fertőzött területet találtak
A földhivatalok munkatársai az ország különböző pontjain eddig 275 esetben összesen 468 hektáron találtak parlagfűvel fertőzött területet, közérdekű védekezést 157 ügyben összesen 77 hektáron kellett elrendelniük a kormányhivataloknak - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeleti főosztályának főosztályvezető-helyettese az MTI-vel.
Létrehozva: 2012. augusztus 8., 08:26

Szalkai Gábor elmondta, hogy a következő napokban-hetekben helikopterrel is keresni fogják a parlagfüves területeket több megyében. Az eljárással a földi felderítéssel nehezen megközelíthető vagy nem látható fertőzött területeket is észreveszik. Hangsúlyozta: az idén csökkent a parlagfűvel fertőzött mezőgazdasági területek aránya; a gabonatarlókon a gazdák döntő többsége elvégezte a megelőzéshez nélkülözhetetlen tarlóhántást, így ezeken a területeken a tavalyinál kevesebb parlagfűre számítanak. A tarlók ápolását azonban folytatni kell.

Tájékoztatása szerint a szárazság miatt az idén a szokásosnál két héttel később virágzik a parlagfű, a tömeges virágzása a napokban kezdődik. Az Országos Környezet-egészségügyi Intézet vizsgálatai eddig alacsony parlagfűpollen-szennyezettséget regisztráltak. A főosztályvezető-helyettes elmondta: azokon a fertőzött területeken, ahol a növényen még nem alakultak ki a virágbimbók, az első ellenőrzés után a gazdálkodók figyelmeztető levelet kaptak a hatóságtól.

Ebben felszólítják őket a jogszabályban előírt kötelezettségeik elvégzésére, és ha az utóellenőrzésen virágzó növényt találnak a szakemberek, akkor bírságot szabnak ki. Növényvédelmi bírságot tíz esetben kellett kiszabniuk az ellenőröknek, az eljárás a tulajdonosok, a földhasználók értesítése nélkül azonnal megkezdődik. Az esetek száma és a bírságok összege naponta változik, erről végső számadat a szezon után áll majd rendelkezésre - jegyezte meg.

A művelésbe be nem vont területek veszélyt jelentenek, de az aszály miatt itt is csúszik a virágbimbók kialakulása. Emlékeztetett, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti törvény szerint minden földhasználónak és -tulajdonosnak június 30-ig meg kell akadályoznia a területén a gyomnövény virágbimbójának kialakulását, és ezután köteles ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig fenntartani. A főosztályvezető-helyettes szerint a parlagfűprobléma csak erős társadalmi összefogással oldható meg, ezt segíti az az akcióterv, amelyet a kormány júliusban fogadott el a parlagfű elleni védekezésről.