Fricz: Tamás: És ez az az idő, amikor végre rákérdezhetünk Európa, az Európai Unió ostoba és buta, önmagát megbéklyózó szabályozásaira, amelyekkel érthetetlen módon saját magunk cselekvési lehetőségei elé állítunk mesterséges akadályokat, a neoliberalizmus és a washingtoni konszenzus (privatizáció, dereguláció, az állami kiadások csökkentése, az állam gazdasági szerepvállalásának minimalizálása) szellemében. Megkérdezhetjük végre, hogy az uniós alapelv, azaz a pénz, a munkaerő és a tőke szabad áramlása mint alaptörvény, valóban mindig és minden esetben helyes, akkor is, ha már egy adott ország nem tud mit kezdeni a bevándorlókkal? Megkérdezhetjük végre, hogy egy ország valóban nem szabhatja meg, hogy meddig és milyen mértékig viseli el a migrációt? Sőt – horribile dictu – lassan már azt a neoliberális mantrát is megkérdőjelezhetjük, hogy mindig „a más a szép”; felvethetjük végre azt az eretnek gondolatot is, hogy esetleg az emberek a hozzájuk hasonló emberekkel szeretnek egymás mellett élni, s nem a „mással”, miközben semmi bajuk sincs a „mással”, csak annyit kérnek, hogy a más máshol legyen. S felvethetjük azt is, hogy a különféle etnikai, nemzetiségi, vallási stb. csoportok együttlétét, egymás mellett létét erőltethetjük ugyan, de ha végül ez az egész kísérlet véres összecsapásokhoz vezet, akkor talán érdemes lenne figyelembe venni a valóságot is neoliberális álmodozások és ostobaságok helyett.