fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"A hazai autógyártás a gazdaság erősödését hozza magával"
2012. augusztus 15., 09:35
Mint mindennek, az államadóság-csökkentésnek is megvan az ára, ennek is betudható, hogy nem nő a hazai gazdaság. Az autóipar segíthet az év második felében - mondta Cséfalvay Zoltán.

A kormány azt reméli, hogy a hazai autógyártás az év második felében lendíthet a gazdaságon – mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkár. A várakozások szerint a már meglévő, illetve kiépítés alatt álló autóipari kapacitások is javíthatnak a helyzeten. A Nemzetgazdasági Minisztérium tisztségviselője szerint a hazai Mercedes-gyár termelésének felfutása, az Opel belépése a negyedik negyedévben, valamint az Audinál folyó fejlesztések eredményeképpen erősödhet a gazdaság.

Mivel a magyar gazdaság sok szállal kötődik az európai piacokhoz, az Európai Unióban tapasztalható recesszió, illetve gazdasági stagnálás Magyarországra is kihat – tette hozzá az államtitkár, aki szerint az év második felében már a gazdaság élénkülésére lehet számítani. Cséfalvay Zoltán azzal kapcsolatban, hogy Németországban 0.3 százalékos volt a második negyedévi növekedés, azt mondta, a gazdasági nagyhatalom egyre inkáb függetleníteni tudja magát az európai piactól, exportja áttevődik más területekre, míg Magyarország gazdasága döntően az EU-hoz kapcsolódik.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon a második negyedévben 0,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék az első negyedévhez képest.

(hirado.hu-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: 2012-ben indul be a kecskeméti Mercedes-gyár
Cikk: Ipartelepítés egymilliárdos támogatással Szombathelyen