fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"A központosítás önmagában nem lehet sem vád, sem dicséret"
2012. augusztus 18., 11:29
A központosítás önmagában nem lehet sem vád, sem dicséret - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban, reagálva Sólyom László volt államfő kritikájára.

Az interjúban a napilap szembesítette Navracsics Tibort Sólyom László kritikájával, aki korábban arról beszélt, hogy a politikai és gazdasági hatalom bebetonozásán és központosításán túl legfeljebb pillanatnyi taktikai célok ismerhetők fel az elmúlt két év kormányzásában.
   
A miniszterelnök-helyettes ezzel kapcsolatban kifejtette: a volt államfő kritikája a most zajló átalakulási folyamatban nagyjában olyan, mint amikor egy felújításra szoruló épületben a bontási és kezdetleges építési szakaszok után valaki azt mondja, hogy "ez rondább, mint amilyen korábban volt".
   
Lehet, hogy jelenlegi állapotában nem olyan szép, de látni kell, hogy az alaptörvény és a kiépülő intézményrendszer egy új politikai és intézményi kultúrát eredményez - folytatta Navracsics Tibor.
   
Megfogalmazása szerint a mai magyar helyzetet talán az 50-es évek Charles de Gaulle-féle rendeleti kormányzásával párhuzamba állítva lehetne legjobban érzékeltetni. Az ilyen nagy volumenű alkotmányos, közjogi átalakulásoknál időnként valóban előfordul az, hogy erőltetett tempójú törvényhozás zajlik, de mindez annak érdekében történik, hogy minél előbb kiépüljön az új rendszer.

A centralizáció vagy a decentralizáció egy kormányzástechnikai eszköz - mutatott rá. Kifejtette: ha arról van szó, hogy viszonylag rövid időn belül nagy léptékű változásokat kell végrehajtani – márpedig 2010 tavaszán Sólyom Lászlónak sem lehettek ezzel kapcsolatban kétségei –, akkor a központosítás tűnik hatékonyabb megoldásnak. Ugyanakkor ez nem zárja ki egy későbbi decentralizáció lehetőségét -tette hozzá.
   
A választási regisztrációval kapcsolatos felvetésre Navracsics Tibor kérdéssel válaszolt: ki az, aki megakadályozza a szocialistákat, hogy szavazóikat rábeszéljék arra, hogy menjenek el és iratkozzanak fel?

(MTI - MNO - fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Navracsics: Jól működnek a kormányzat alegységei
Cikk: Megvalósult a Jó állam fejlesztési koncepció