Szentesi Zöldi László: Csak itthon vagy otthon: csak magyarul érsz valamit a lelkek nagy börzéjén.

Ahogyan telnek az évek, egyre jobban érzem a hazát a tájban és a benne élő emberekben. A Kárpát-medence minden pontján otthon vagyok: Kőszegtől az Ojtozi-szorosig húzódik a hazám. Ott is jó, ahol nem magyarul beszélnek, de bármennyire is kalandvágyó az ember, a végén föl-földobott kőként mindig földet ér – itthon.

Tudod, nem emlékszem arra, tizenöt évvel ezelőtt mennyit kerestem. Nem emlékszem, milyen használati tárgyak népesítették be akkori életemet. Nem tudom, mikor vettünk hűtőt, és nem tudom felidézni, milyen televíziónk volt.

Arra viszont pontosan emlékszem, amikor meghalt az apám. És arra is, amikor megszületett a kisfiunk. Emlékszem a családi sorsfordulókra, az ünnepekre, a temetésekre, a baráti beszélgetésekre, a közös főzésekre, emlékszem a születésnapokra, kirándulásokra, szomszédolásra. Ahogyan telik az idő, kihull, ami rossz volt, és megragad bennem, ami nemes és szép: visszaragyognak a boldog percek, órák.