A 14 településen zajló fejlesztés utolsó elemének avatásán Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter arról beszélt: "fontos, hogy úgy őrizzük meg a múlt emlékeit, hogy közben felszínre hozzuk a tájban rejlő csodákat".
A miniszter kiemelte: a vasfüggöny leomlásáig világtól elzárt vidék volt az osztrák határ közvetlen közelében fekvő terület, amely mostanra jelentős idegenforgalmat mondhat magáénak.
Ivanics Ferenc, a térség fideszes országgyűlési képviselője hozzátette: a Fertő- és a Hanság-vidéknek éppen az lett az előnye a rendszerváltás után, ami előtte a hátránya volt, vagyis hogy a vasfüggöny miatt itt elmaradt az ipartelepítés, így a tájat meg lehetett őrizni eredeti állapotában.
A nemzeti park vezetői újságíróknak nyilatkozva elmondták: azzal számolnak, hogy az első ütemben konferenciateremmel, a most avatott másodikban gazdálkodástörténeti kiállítással, játszótérrel, állatbemutatóhellyel és bivalyistállóval gazdagodó majornak a következő fél évtizedben 15-20 ezer látogatója lesz.
Közlésük szerint az idén egy-két ezer vendégre számítanak a szeptember elsejéig ingyenesen látogatható Lászlómajorban, ahol 15 őshonos állatfaj 300-nál több példányát tekinthetik meg az érdeklődők.
Jelezték: a Turisztikai fejlesztések a Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj, valamint a Rábaköz és Hanság területein című projekt során 11 kerékpárospihenő épült kisebb forgalmú utak mentén, Rábakecölön evezősök vízitúrázók számára alakítottak ki szállást, Cirákon, Osliban és Veszkényben egyházi emlékek újultak meg.
A
z 514 millió forintos, zömében uniós és hazai pályázati forrásból megvalósított fejlesztés részeként Fertújlakon és Kapuváron kerékpárút épült, valamint létrehoztak egy, a két keréken érkező turisták tájékozódását segítő, GPS-alapú rendszert.