fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szócska: Jövőre lesz folytatása a béremeléseknek
2012. augusztus 29., 16:48
Az egészségügyben végrehajtott béremelésnek jövőre lesz folytatása - jelentette ki Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár szerdán Szombathelyen a Markusovszky Kórházban, ahol egy új CT-készüléket adott át.

Az államtitkár azt mondta, bízik benne, hogy a béremelés beindítása - amelynek jövőre lesz folytatása - olyan üzenet, hogy a nehéz helyzetben lévő egészségügyi dolgozók érzik, ki kell tartaniuk, mert a társadalomnak nagy szüksége van rájuk. Hozzáfűzte: az, hogy jobb infrastrukturális körülmények között, jobb eszközökkel tudnak a betegeken segíteni, szintén erősíti az orvosokban, a szakdolgozókban, a betegágyak mellett tevékenykedőkben a küldetéstudatot.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a szaktárca vezetői ezekben a napokban országjáró körúton vannak, a struktúraváltó projekthez gyűjtenek információkat. Szavai szerint az ellátórendszer újraszervezése már elkezdődött, most azt vizsgálják, hogyan érintik a változások például a Markusovszky Kórházat, hogyan teljesülnek az intézmény szakmai ambíciói, megvalósulhat-e a szükségesnek tartott munkamegosztás. Természetesnek nevezte, hogy a megyei kórház tölti be a központi szerepet, szervezi, koordinálja a megye ellátását, segíti a továbbképzést. Ez most jogilag és a betegutak tekintetében is a helyére kerül, elismertté válik - mondta.

Ez jelenleg a legkorszerűbb az országban

Az új komputertomográf (CT) készülékről Nagy Lajos, a Markusovszky Kórház vezérigazgatója elmondta, a több mint 300 millió forint értékű képalkotó diagnosztikai berendezés jelenleg a legkorszerűbb az országban, hasonló egyelőre csak Budapesten és Kaposváron van. Az új CT egy másodperc alatt 256 felvételt tud készíteni a vizsgált szervről, az orvosok pedig "szeletről szeletre" haladva gyűjthetnek információt diagnózisuk felállításához. Segítséget nyújthat a berendezés például a szívinfarktus megelőzésében. A szívgyógyászatban az új CT remekül kiegészíti a szívkatéteres laboratóriumot, ahol szintén számítógép segítségével már beavatkozásokat, például az elzáródott koszorúerek kinyitását vagy tágítását is el tudják végezni - sorolta.

(MTI - fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Szócska: Megvan a bérrendezés fedezete
Cikk: Szócska: Ez egy forrásteremtési mechanizmus is
Cikk: Szócska: Zavartalan lesz az ellátás az átszervezés alatt