fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nagy szükség van a munkahelyvédelmi akciótervre
2012. szeptember 1., 11:21
Bízom abban, hogy el tudjuk fogadtatni a számításainkat a munkahelyvédelmi terv fedezetével kapcsolatban – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Pleschinger Gyula. A Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára szerint idén a magas tartalékoknak köszönhetően nem került veszélybe eddig a hiánycél tartása, jövőre pedig a fogyasztás emelkedése támogathatja a növekedést. Szét kell választani a politikai kérdéseket azoktól a feltételektől, amelyek a kölcsönszerződések alapját szokták képezni – mutatott rá az államtitkár, aki tagja a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal tárgyaló delegációnak.

– Korán elfogadták a 2013-as költségvetést. Úgy tűnt, minden rendben, de aztán borították a munkahelyek megtartását célzó akciótervvel. Nem várhatott ez?

– Nagy szüksége van a gazdaságnak a munkahelyvédelmi akciótervre – ezt mindenki elismeri. Ezzel a programmal példátlan mértékben csökkentjük a munkára rakódó terheket, hogy megkönnyítsük a hazai vállalkozásoknak a foglalkoztatást. Minél előbb megtörténik ez, annál jobb.

– Igen, de az elemzők és a nemzetközi szervek csak azt fogadják el, ami biztos. Márpedig az akcióterv fedezetében találtak bizonytalan tényezőket.

– Azon vagyunk, hogy mindenki előtt megvédjük a program finanszírozási hátterét. A Költségvetési Tanácsnak (KT), a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) és az Európai Bizottságnak (EB) is a rendelkezésére állunk a számításaink alátámasztására. A részletes információkat már elküldtük az illetékeseknek, és a kiegészítő kérdéseket is – amelyek a tanács részéről felvetődtek – érdemben megválaszoljuk.

További részletek a Magyar Nemzet szombati számában.

(mno.hu)