FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
Ortodox eredmény
A tendencia jó – reagált azonmód az MSZP szóvivője a vasárnapi hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás eredményére, amivel szándékán kívül ritka konszenzust teremtett.
Létrehozva: 2012. szeptember 4., 09:57

A kormányzó jobboldal ugyanis minden bizonnyal hasonlóképpen elégedett azzal a tendenciával, ami a voksolás adataiban is tükröződik. Csak a rend kedvéért idézzük fel az össznépi elégedettség okát: az ilyen típusú megméretésnél tisztességesnek számító egyharmados részvétel mellett a Fidesz–KDNP jelöltje a szavazatok több mint felét begyűjtve nyerte el a polgármesteri széket, az MSZP-s versenyző alig harminc százalékkal maradt el tőle, a jobbikos 14, a független aspiráns 11 százalékot kapott.

Hódmezővásárhely esetében egyedi és általános belpolitikai jelenségek egyaránt tanulmányozhatók. Itt 1990 óta minden választást a jobboldal nyert meg, az államtitkári megbízatása miatt a polgármesterségről leköszönt Lázár János tíz éve bírja a helyi választók többségének bizalmát. Így akár el is lehetne intézni a mostani szavazást azzal, hogy egy jobboldali fellegvárban eleve nem is születhet más eredmény. Csakhogy elég nehéz baloldali fellegvárnak nevezhető nagyobb települést, választókerületet találni egy olyan országban, ahol a legutóbbi, még nem a Fidesz által alkotott szabályok szerint lebonyolított parlamenti választáson a jobboldali pártszövetség a 176-ból 173 egyéni mandátumot vitt el. A baloldal Magyarországon hosszú évek óta nem nyert semmilyen komoly téttel bíró választást.

A teljes írás elolvasható itt.