fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Rogán: A céljaink részben egyeznek az IMF-ével
2012. szeptember 5., 08:43
Rogán Antal álkonfliktusnak tartja a választói feliratkozásról kibontakozó vitát, a készülő törvényről szerinte viszont mindenképpen ki kell kérni az Alkotmánybíróság előzetes véleményét. A jövő évi költségvetést az IMF-tárgyalások miatt várhatóan módosítani kell – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint az év vége előtt megkötik a megállapodást a valutaalappal. A szerdán kezdődő sárvári kihelyezett frakcióülésről elmondta, az IMF-tárgyalások mellett tájékoztatást várnak Orbán Viktortól arról is, hogy mennyire volt eredményes a kormány devizahitelesek megsegítésére indított intézkedéscsomagja.

A politikus arról is beszélt, hogy álkonfliktusnak tartja a választói feliratkozásról kibontakozó vitát.
   
Kijelentette: a jövő évi költségvetést az IMF-tárgyalások miatt várhatóan módosítani kell. A céljaink részben egyeznek az IMF-ével, hiszen mi is csökkenteni akarjuk az államadósságot és alacsonyan tartani a hiányt. A vita az eszközökben lesz. Ha ezekben meg tudunk egyezni az IMF-fel, akkor lesz jó megálapodás, ha nem erősebb vita várható a feltételekről - mondta a napilapnak Rogán, aki szerint az év vége előtt megkötik a megállapodást a valutaalappal.
   
A sárvári kihelyezett frakcióülésről elmondta: az IMF-tárgyalások mellett tájékoztatást várnak Orbán Viktortól arról is, hogy mennyire volt eredményes a kormány devizahitelesek megsegítésére indított intézkedéscsomagja.

A jövő évi költségvetés várható módosításával kapcsolatban a frakcióvezető úgy fogalmazott: "Abban, hogy jövőre gazdasági növekedés lesz, még a legpesszimistább jóslatok is egyetértenek. Az IMF, az Európai Bizottság szakértői és ezzel számolnak. A kérdés az, hogy mekkora lesz ennek mértéke." Mint mondta, ebben a témában volt alapvető vita az IMF és a kormány között. A kérdést érintően Rogán Antal azt mondta, ha meg tudják valósítani a munkahelyvédelmi akciótervet, ha a félszuperbruttó eltörlésével kint tudnak hagyni forrást a gazdaságban, akkor lesz olyan keresleti hatás  és könnyebbség a vállalkozói oldalon, amely hozzá tud járulni a növekedéshez. Hozzátette, ha ezeket nem teszik meg és ráadásul az IMF ezen túl radikális kiadáscsökkentést vár a kormánytól, akkor nem biztos abban, hogy beindul a gazdaság.

A frakcióvezető beszélt arról is, álkonfliktusnak tartja a választói feliratkozásról kibontakozó vitát; a választási eljárásról szóló készülő törvényről szerinte viszont mindenképpen ki kell kérni az Alkotmánybíróság előzetes véleményét, szükség van előzetes normakontrollra.

(MTI-mno-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Rogán: Munkaintenzív gazdaságpolitikát kell folytatni + képek
Cikk: "Én látom azokat a közös pontokat, amelyek alapján haladni tudunk"
Cikk: A munkahelyvédelmi terv a foglalkoztatás bővülését is segítheti
Cikk: Az akcióterv célja a foglalkoztatás bővítése
Cikk: "A balliberálisok duplájára növelték a munkanélküliek számát" + videó