fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Félezer közmunkás dolgozik Pécsen
2012. szeptember 5., 10:13
Pécs évente mintegy félezer embert foglalkoztat sikeresen a közmunkaprogram keretében - közölte a város önkormányzata az MTI-vel kedden.

A közlemény szerint a közmunkások idén eddig 100 kilométernyi csatornát, 200 kilométernyi utat tisztítottak meg, 32 illegális hulladéklerakót számoltak fel, 17 ezer négyzetméternyi területről irtották ki a parlagfüvet, és 200 tonna szemetet szedtek össze a baranyai megyeszékhelyen. Emellett 45 játszótéren takarítottak és cserélték le a homokot.
   
Tájékoztatásuk szerint az önkormányzat a közmunkára az idén 240 millió forintot költ, a teljes összeget a Start-programon keresztül az állam fedezi.
   
Az önkormányzat Csizi Pétert, Pécs fideszes alpolgármesterét idézve azt írta: a közmunkások tevékenységének lakossági megítélése pozitív. A közfoglalkoztatottak Pécs és az itt élő közösség számára hasznos feladatokat látnak el, ezért a város is megbecsüli őket.

(MTI-fidesz.hu)