fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Programsorozat a 125 éves budapesti villamos és HÉV ünnepe alkalmából
2012. szeptember 10., 12:42
Három hónapos programsorozat indul szeptemberben Budapesten a fővárosi villamos és HÉV fennállásának 125. évfordulóján - jelentette be Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester hétfőn Budapesten.

A Széll Kálmán téri végállomáson az évforduló alkalmából tartott sajtótájékoztatón a városvezető kifejtette: az ősszel több alkalommal nosztalgiavillamos közlekedik majd a Boráros tér és a Széll Kálmán tér, valamint Kamaraerdő és Újbuda között, a kelenföldi kocsiszínben idegenvezetést tartanak, novemberben pedig járműfelvonulás lesz a nagykörúti villamosvonalon. A HÉV-vonalakon is lesznek nosztalgiaszerelvények, lesz éjszakai HÉV-túra és tárlatvezetés, illetve nyílt napot is tartanak a cinkotai kocsiszínben.
   
Tarlós István a fővárosi villamosközlekedés első lépéseiről megemlékezve felidézte, hogy az első villamos vasút 1887-ben épült ki a Nyugati pályaudvar és a Király utca között, valamint megalakult a Budapesti Városi Vasút, a BKV egyik jogelődje.
   
Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az első villamost Budapestre a Siemens & Halske szállította le, ezzel Budapest az első fővárosok egyike volt, ahova a német cég villamost adott el, kilenc évvel később pedig ugyanez a vállalat építette ki Európa első földalattiját, a mai 1-es metróvonalat. Hangsúlyozta, hogy Budapest közösségi közlekedési hálózata európai szinten is fejlett, a Siemens saját indexe alapján a harminc főváros közül a tízedik helyen áll.

(MTI-fidesz.hu)