fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A nagyvállalatok családok százezrei számára biztosítanak megélhetést + videó
2012. szeptember 11., 09:15
A kormány azt szeretné, ha a cégek az idehaza megtermelt profitot Magyarországon fektetnék be, bővítenék a termelést, és új munkahelyeket hoznának létre - hangsúlyozta Szijjártó Péter az m1 Ma reggel című műsorában.

Nem kételkedik Magyarország jóhiszeműségében az Európai Unió az azeri baltás gyilkos ügyével kapcsolatban. A külügyi és külgazdasági államtitkár az m1 Ma reggel című műsorában elmondta: azt az uniós intézmények is láthatják, hogy az ország az Európa Tanács nemzetközi egyezményének és a magyar gyakorlatnak megfelelően járt el.

Szijjártó Péter a műsorban beszélt a kormány által tervezett külön megállapodásokról is. Elmondása szerint a magyar gazdaság lelkét alapvetően a kis- és középvállalkozások adják, azt ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a nagyvállalatok családok százezrei számára biztosítanak megélhetést. Az államtitkár közölte: a kormány célja az, hogy ezek a cégek az idehaza megtermelt profitot Magyarországon fektessék be, bővítsék a termelést, és új munkahelyeket hozzanak létre.

A duális szakképzést is azért hozták létre, mert ezeknek a cégeknek komoly utánpótlásra van szükségük szakemberekből, a siker érdekében pedig a magyar nagyvállalati kört is bevonták az új rendszer kialakításába – jelentette ki Szijjártó Péter. Hozzátette: így a magyar oktatási rendszer nem munkanélkülieket termel ki, hanem igazodik a munkaerőpiac igényeihez.

Az államtitkár kifejtette: az innovációra is nagy hangsúlyt kell fektetni, Magyarország kifejezett érdeke, hogy a nagyvállalatok idehaza dolgozzák ki újításaikat, mert akkor jó eséllyel itthon is termelik ki ezeket – fogalmazott. Szijjártó Péter megjegyezte: nemzetgazdasági szempontból további előny, hogy a cégek nemcsak közvetlenül, hanem közvetve is munkahelyteremtőek, hiszen beszállítóként nagy arányban használnak magyar kis- és középvállalkozásokat.

(hirado.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Stratégiai megállapodások külföldi nagyvállalatokkal