FIDESZ.HU > Sajtóanyagok > Közlemények Nyomtatás
Ablak bezárása
A piacra jutás lehetőségeiről szól a Magyar Élelmiszer Hazai Ízek Fesztivál
A hazai élelmiszer-előállításban, -forgalmazásban, -fogyasztásban érdekelt felek szakmai párbeszédét és az üzleti kapcsolatok kialakítását segíti a Magyar Élelmiszer Hazai Ízek Fesztivál. A szakmai napot a Magyar Gasztro Térkép Klaszter és a Csongrád Megyei Kormányhivatal rendezi szeptember 22-én, Szegeden.
Létrehozva: 2012. szeptember 19., 13:57

A rendezvényen nyolc élelmiszer nagy- és kiskereskedelmi vállalkozás állít fel beszerzési pontokat, ahol a cégek képviselői arról tájékoztatják a Dél-Alföld mezőgazdasági termelőit, élelmiszergyártó kis- és középvállalkozóit, hogy milyen feltételekkel válhatnak beszállítóvá.  A vendéglátókat tömörítő gasztronómiai szervezetek a vidék hagyományos ízeivel ismerkedhetnek, az érdeklődők pedig az új magyar termék rendeletről hallhatnak a fesztiválon.  A húsipari termékgyártók és a vágóállat tenyésztési szövetségek képviselői az állattenyésztőkkel, a vágópontot nyitó vagy nyitott vállalkozások vezetőivel és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakértőivel találkozhatnak. A rendezvényen szó lesz az orosz, az ukrán és a kazahsztáni piaci lehetőségekről, és arról, hogyan lehet fokozni a magyar élelmiszeripari termékek kereskedelmét egy új, virtuális piactérrel. Az önkormányzati élelmiszer-termelő vállalkozások segítséget kaphatnak termékeik piacra juttatásában.  A települések és a kistérségek élelmiszertermelő vállalkozásai arról tájékozódhatnak, hogy a terményeiket hogyan juttathatják szabályosan a közétkeztetésbe. A vendéglátó- és gasztronómiai szövetségek képet kaphatnak arról a támogatási rendszerről, amellyel a vidékfejlesztési tárca a hazai termelésű élelmiszerek felhasználását segíti a vendéglátásban.  Az idén létrejött Magyar Gasztro Térkép Klaszter célja a magyar termékek piaci szerepének erősítése, a honi élelmiszer-kereskedelem élénkítése. Az egyesület alapító okiratát 2012 áprilisában írták alá a tizenkét cég és szervezet, valamint a két támogató, a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége képviselői. A klaszter első nagyszabású rendezvénye a szegedi fesztivál lesz.