fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sebességet váltott Kaposvár
2012. szeptember 27., 13:59
Sebességet váltott Kaposvár: az idén - kihasználva a pályázat nyújtotta lehetőségeket is - 12 milliárd forint értékű beruházási programot indított, illetve indít el az önkormányzat, eközben több mint négymilliárd forinttal csökkenti adósságát, és új hitelt nem vesz fel - számolt be Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere a közgyűlés csütörtöki ülésén.

"Ebből is látszik, hogy Kaposvár nem feléli, hanem gyarapítja vagyonát: 2003 óta 30 milliárd forinttal" - hangsúlyozta a polgármester az önkormányzat 2012. évi költségvetésének első félévi teljesítéséről szóló előterjesztés kapcsán.
    
Szita Károly a beruházások közül kiemelte az észak-nyugati és a szentjakabi városrész rehabilitációs programját, megemlítette a régi vásárcsarnok felújítását, a közösségi közlekedésfejlesztési, valamint a csapadékvíz-elvezetési programot, a belvárosi kerékpárhálózat bővítését, az egymilliárd forintos távhőberuházást, az új hulladékgazdálkodási programot, a Rippl-Rónai villa átadás előtti felújítását, a város melletti Deseda-tó turisztikai fejlesztését. Szólt a keleti ipari parkban már épülő hőcserélőket gyártó üzemről, amely első körben 100 embernek ad majd munkát, és egy gyümölcssűrítmény-készítő üzem megépítéséről folyó tárgyalásról is tájékoztatott.
   
A közgyűlés 28 előterjesztésről döntött. Elfogadták a költségvetés első félévi teljesítéséről szóló előterjesztést. Döntöttek az ebek összeírásának szigorításáról, támogatták a kaposvári székhelyű Sefag Zrt. Kalanderdő - Természetközeli élmények a Deseda környékén című pályázathoz szükséges együttműködési megállapodást.
   
A testület a nemzet hősei előtti tisztelet jeleként új díj alapításáról is határozott: a Szabadságért Kaposvár Emlékérem kitüntető címet annak adományozzák, aki, illetve amely közösség példaértékű magatartásával, emberi helytállásával, elhivatott művészeti, közéleti munkásságával hitet tett a nemzeti szabadság eszméje mellett. Az emlékérmet a közgyűlés döntése alapján évente egy kitüntetett kaphatja meg.

(MTI-fidesz.hu)